2018. október 23-án este tíz órától öt estén keresztül hallható az ÉrdFm 101.3-on, Hargitai Péter Amerikában élő professzor személyes és drámai visszaemlékezéseit feldolgozó, azonos című könyvének rádiós adaptációja, A forradalom lánya.
Címkék: kultúra
A világ legnagyobb koncerttermeiben szoktak fellépni a magyar népzene nagyköveteként. Többek közt WOMEX, Kossuth- és Prima Primissa-díjjal is elismerték művészetüket. Csaknem 15 éve pedig az iskolákban tartanak rendszeresen ének-zene órákat, hogy közel vigyék az élő magyar népzenét a gyermekekhez. Múlt héten két érdi iskolába látogatott el a Muzsikás.
Érd is csatlakozott a Szoptass szabadon országos rendezvényhez, amely a nyilvános szoptatás természetességére hívja fel a figyelmet. Az édesanyák az új Parkvárosi Közösségi Házban közösen szoptatták meg gyermeküket október első szombatján.
Kilencedik alkalommal rendezték meg az érdi Rózsafüzér Zarándoklatot, melyen idén is sokan vettek részt különböző céllal. Akik nem akarták vagy nem tudták végigjárni a 17,5 km-es utat, azok bekapcsolódhattak a menet egy-egy szakaszába.
A nagy meseíró születésnapján tartjuk a Magyar Népmese napját, melyen immár hagyomány, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában megrendezik a Katyika meg Matyika országos mesemondó versenyt. Tavaly óta Elek apó szobra is az iskola belső udvarán áll, ahol idén is koszorút helyeztek el a diákok.