Day: november 14, 2018

Aki járt már a martonvásári kastélyparkban, minden bizonnyal megcsodálta a mocsári ciprusokat. Hamarosan nem kell elutazni, hogy hasonló élményben legyen részünk: a papi földeknek nevezett területen létesülő érdi városligetben nemcsak a fent említett mocsári ciprus, hanem kínai mamutfenyő is nő majd. Ez utóbbi három példányát ma ültették el a víztározó partján; a munkálatokban T. Mészáros András polgármester, valamint Érd alpolgármesterei is segédkeztek.
Hagyományosan négy alkalmat szerveznek az Érdligeti Általános Iskolában az idei tanévben is, amikor a nagycsoportos óvodások belekóstolhatnak abba, milyen lesz majd az iskolai élet. Az első alkalomra november 15-én, csütörtökön 16:30-tól kerül sor a Diósdi úti épületben. Ősz lévén a csütörtöki foglalkozáson minden erről az évszakról fog szólni, tudtuk meg Vargáné Balogh Erika igazgatónőtől.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Parkvárosi Könyvtár, aminek lelkes munkatársa olyan nagyon szerette a meséket, és azon belül is a magyar népmeséket - annál jobban talán csak magukat a gyerekeket szerette - , hogy meghívta udvarába a mesék főhőseit, akik örömmel fogadták el az invitálást. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb mesehősök és kellékek gyűltek hát össze a birodalomban, de köztük is volt egy, ami olyan csodálatos volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem.