Női kézi: nyolc új játékost jelentett be az ÉRD

Fekete Bozsana visszatér, mellette Horváth Dóra, Kopecz Barbara, Mézes Laura, Mód Noémi, Szabó Kitti és Walfisch Mercédesz szerződtetését jelentette be az ÉRD női kézilabda csapata.

Az előző évi keretből maradó Király Réka és Simon Armilla mellett nyolc játékos igazolásáról adott hírt az ÉRD női kézilabda csapata. A bejelentés értelmében Horváth Roland irányításával kezdi meg a felkészülést a következő idényre az MTK-tól visszatérő balszélső Fekete Bozsana, aki a védekezőspecialista-átlövővel, Horváth Dórával közösen érkezik a fővárosi kék-fehérektől.

Az új vezetőedző három korábbi játékosa is Érden folytatja, hiszen az átlövő Kopecz Barbara, a szélső Mézes Laura és a szintén átlövő Walfisch Mercédesz Békéscsabán már dolgozott Horváth Rolanddal, utóbbi azonban Székesfehérvárról igazol át. További új igazolás a Kispesttől érkező Mód Noémi és a Vácot elhagyó Szabó Kitti, akik szintén az ÉRD-nél folytatják karrierjüket.

Az új igazolások között szerepel az egri Eszterházy SC által már bejelentett Győrffy Alexandra is. A klub megjegyzi, a következő napokban a további igazolásokról is tesz hivatalos tájékoztatást.

fotó: handballerd.hu/archív