Volt aki üdvözölte, volt aki elátkozta a rendszert, ami körülbelül egy hónapja lépett életbe a városközpontban, miszerint a Stop Shop üzemeltetője 22 óra és másnap reggel 9 óra között a bérlők érdekeire való tekintettel lezárta az áruház első emeleti parkolóját. Hamarosan újabb szintet zárnak le.
Author: info@erdmost.hu
Május 2-án, 8 órakor újra kinyit a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára az ÉRD Aréna uszodája – olvasható a létesítmény közösségi oldalán, ahol hangsúlyozzák, hogy a házirend fontos szabályokkal egészült ki.
Május 2-án, 16.30-tól a tabella 8. helyén álló ÉRD a 7. helyezett DVSC-Schaeffler vendégeként vív rangadót a női kézilabda NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán. A találkozót a DVSC Handball YouTube-csatornán élőben közvetítik!
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a 2012. évi I. törvény, a munka törvénykönyve alapján az alábbi állást hirdeti Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Városrendészeti Csoport, Portaszolgálat biztonsági őr munkakör betöltésére.
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága úgy döntött, hogy befejezetté nyilvánítják az összes utánpótlás versenysorozatot. Helyezéseket nem hirdetnek, viszont a mérkőzéseket sem törlik.
Május 2-án, délelőtt 11 órától a tabellán 6. Tatabányai SC vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 33. fordulójában a 9. helyen álló Érdi VSE.
Lego kiállítás lesz hétvégén az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban. A kiállított alkotások mellett az érdeklődők is kedvükre alkothatnak.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden este Érden a Hármaskeresztnél. A rendezvényt az Összefogás Egyesület és a Fidesz-KDNP helyi szervezete rendezte. Beszédet mondott Aradszki András országgyűlési képviselő.
A járványhelyzetre tekintettel idén nem tudnak majálist tartani Százhalombattán, ehelyett a Szent István téren és a SZISZKI parkolójában is egy-egy májusfát ültettek – számolt be róla Vezér Mihály, a település polgármestere.
Érd is szeretne részesülni az uniós helyreállítási alapból. A tagállamoknak tervet kell benyújtaniuk, és kötelező a társadalmi egyeztetés is - emlékeztetett pénteki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke, hozzátéve: bár ne tették volna.