Az Érd és Térsége Víziközmű Kft 2021. június 2-án, szerdán 8:00 órától – 14:00 óráig Érden ivóvízvezeték építési munkálatokat végez. Emiatt a település bizonyos részein az ivóvíz – szolgáltatás szünetelhet, valamint nyomásingadozás és vízzavarosság várható.
Author: info@erdmost.hu
Bár hajlamosak vagyunk rá, hogy csak tavasszal vagy nyáron szerezzünk be a kutyának egy kullancsriasztót, a megváltozott időjárási körülmények miatt erről sajnos most már egész évben gondoskodni kell.
Legalábbis augusztus 15-éig. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztus 15-éig nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani. A Sziget közleménnyel reagált rögtön, amiben megírták: a fentiek miatt idén elmarad a Sziget, a Volt, a Balaton Sound és a Bánkitó is.
A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára. Az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak.
Megvédte magyar bajnoki címét és aranyérmes lett a 2020-ban elmaradt korosztályos WKF karate magyar bajnokságon az MTK Budapest érdi karatésa, Botos Botond.
A járványhelyzetben sem csökkent vérkészítményekre való igény: a sürgősségi beavatkozásokhoz továbbra is nagyon nagy szükség van a lakosság aktivitására. A területi Vöröskereszt Érden is szervez véradást, május 26-ára, a helyszínt még keresik.
2021. június 5-én, szombaton 12 és 21 óra között zárva tart az ÉRD Aréna uszodája – olvasható a létesítmény közösségi oldalán.
Májusban jelentős mennyiségű csapadékot hozott az időjárás, 30-án például Érd több pontján is megnehezítette a közlekedést a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék, Törökbálinton pedig villám csapott egy Erdő utcai házba.
Májusban fennmarad a tantermen kívüli, digitális oktatás, a júniusi helyzetről később döntenek - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Május 28-án a Külterületi helyi közutak fejlesztések címmel jelentetett meg felhívást az Agrárminisztérium, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet maximum 300 millió forintig.