22_03_29_erdmost_nincskep

Egész évben kullancsszezon

22_03_29_erdmost_nincskep

Egész évben kullancsszezon

Bár hajlamosak vagyunk rá, hogy csak tavasszal vagy nyáron szerezzünk be a kutyának egy kullancsriasztót, a megváltozott időjárási körülmények miatt erről sajnos most már egész évben gondoskodni kell.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Dr. Káplár Krisztina állatorvos felsorolja, hogy vannak szerek, amelyek úgy hatnak, hogy távol tartják a kullancsot, míg vannak olyanok is, amelyek elpusztítják a kullancsot, de csak azután, hogy az már vért szívott a kutyusból. Nemcsak hatásukban vannak különbségek: cseppek és nyakörvek között is válogathatunk, illetve a kifejtett hatásidő is más-más szokott lenni. Ár-értékarányban a nyakörvek a legjobbak talán, de ez személyfüggő vagy ebfüggő lehet, az állatorvos szerint.

A kullancs, akármilyen kicsi is legyen, akár halálos betegséget is okozhat. Ilyen a babéziózis, amit egy egysejtű parazita okoz. A fertőzött kullancsok nyálával vérszíváskor kerül be az eb szervezetébe, majd vörösvértesteken élősködik egészen addig, amíg el nem elpusztítja azokat. A betegségre gyanakodhatunk, ha kutyánk egy kullancs csípés után bágyadt, fáradékony, kedvtelen, étvágytalan, miközben rendszerint magas láza van, a vizelete pedig sötétetté válik.

Az állatorvos azt tanácsolja a gazdiknak, hogy a legcsekélyebb gyanú esetén is azonnal vigyék orvoshoz négylábú társukat (akkor is, ha nem találnak rajta kullancsot), mert az időben megkezdett injekciós kezeléssel jó eséllyel gyógyítható a babéziózis.

Az időtényező nemcsak a fenti betegség esetén játszik fontos szerepet. Dr. Káplár Krisztina azt tanácsolja, az a legfontosabb, hogy minél előbb szabadítsuk meg a kutyát a kullancstól. Ehhez fontos, hogy a bőrhöz minél közelebb fogjuk meg a vérszívót, ott, ahol nem nyomjuk meg a potrohát, mert különben visszaöklendezi a fertőző anyagot a kutya vérébe. Akkor sincs semmi baj, ha beleszakad a kullancs feje a kutya testébe, mert az már nem tud semmit sem öklendezni, és idővel kilöki a kutya szervezete. 


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email