Hétfőtől igényelhetőek a képzési hitelek

Hétfőtől igényelhetőek a képzési hitelek

A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára. Az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás hozzátette, az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhet. A Képzési Hitel 2 segítségével pedig az önköltséges képzések díját lehet fizetni, a pénzt ebben az esetben nem a tanuló, hanem az oktatási intézmény kapja. Közölte, mindkét hitel abban az esetben vehető fel, ha a képzés legalább 3 hónapig tart, és mindkettő törleszthető akár 10 éven keresztül is.

Jelenleg több mint 120 ezer 18 évesnél idősebb ember tanul a szak- és felnőttképzésben, ők azonnal jogosultak lesznek a képzési hitelek igénylésére – mondta az államtitkár. A két új hitelkonstrukcióval most akár több millió ember előtt nyílik új lehetőség a továbbképzésre – fűzte hozzá. Az államtitkár szerint azáltal, hogy a képzési hitelek jelentősen növelhetik a szak- és felnőttképzés népszerűségét, hozzájárulhatnak a munkaerőpiaci mobilitás növekedéséhez, a hiányszakmák betöltéséhez, valamint a magyar gazdaság újraindításához is.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a szabadfelhasználású hitel 1,99 százalékos kamattal, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni.   A hitelek online formában, ügyfélkapus eléréssel igényelhetők, hitelbírálat ugyan nincs, de a képzési jogviszonyt igazolni kell – tette hozzá. A vezérigazgató arra számít, hogy idén 30 ezer ember él majd ezekkel a lehetőségekkel.

Magyar Péter kiemelte, a képzési hiteleknél is élni fog a családtámogatások rendszere: a hitelfelvételt követően, ha a családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya képzésihitel-tartozásának a felét elengedik, ha megszületik a harmadik gyermek, akkor pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a képzési hitelt. Közölte azt is, hogy átjárható a képzési hitelek és a felsőoktatási diákhitel rendszer: ha valaki diplomát szerzett és utána szeretne egy kiegészítő felnőtt képzést elvégezni, akkor a képzés ideje alatt felfüggesztik a törlesztési kötelezettségét és felveheti a képzési hitelt is, de ez fordítva is igaz.

A képzési hitelekről az érdeklődők a www.diakhitel.hu oldalon tájékozódhatnak.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email