Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az érdi ellenzék szerda este, ahol Gregus László, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy január 19-én, szombaton reggel 8 és 11 óra között a piacon szólítják meg az érdi polgárokat. Illetve még aznap 15 órától úgynevezett forgalomlassító autós felvonulást tartanak, amely bejárja a város jelentősebb útvonalait.
Author: info@erdmost.hu
Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben sajnálatos módon megjelentek a kéménytüzes, füstmérgezéses esetek, naponta riasztják a tűzoltókat ezen esetek és szén-monoxid-mérgezések miatt. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne.
Egy francia költő írta egyszer, hogy a „madár még nyugalmi állapotban is maga a sűrített életerő.” Ezt a jellegzetességet adják vissza Dósa László képei is, amelyeket február 5-éig lehet megtekinteni a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Meghívó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. január 21-én (hétfő) 17:30 órakor kezdődő rendkívüli ülésére.
A Lidl kivonja a forgalomból, illetve visszahívja a fogyasztóktól a 100 grammos Milbona Selection Brie de Nangis francia lágy sajt egyik tételét, ugyanis a termékben E. coli baktérium található, amely sok esetben hasmenést okozhat.
A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, Kiss Róbert a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Fészek Gyermekvédő Egyesület Gyermekek Átmeneti Otthona PÁLYÁZATOT HIRDET családgondozó munkakör betöltésére
Ötéves lett az Életfa Csoport, amelyet tartósan beteg, sajátos nevelési igényű gyerekek szülei alapítottak. Ömböli Ágnessel, az egyesület elnökével beszélgettünk.
A Mindenszentek és Halottak Napja közeledtével egyre többször riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez. Mint arról a Katasztrófavédelem honlapja megemlíti, tavaly ilyenkor tíz temetőben keletkezett tűz, amiket a tűzoltóknak kellett eloltani.
A városi Hajléktalan Szálló - a Fehérvári út 89-es szám alatt - nem csak az utcán, hanem a nagyon rossz körülmények közt élőket is próbálja segíteni.