Van még pár hetünk addig, míg újra kerékpárra ülhetünk, bár akadnak, akik a leghidegebb hónapokban is használják a birngát. Horváth Tibort, az AlfaBike Kerépárüzlet és Szerviz üzletvezetőjét a kerékpárok tavaszi felkészítéséről, szakszerű tárolásáról faggattuk.
Author: info@erdmost.hu
Arra kérik a lakosságot a 10-es, 11-es és 12-es számú választókerületek önkormányzati képviselői, osszák meg véleményüket, javaslatukat az autópálya zajvédő fal kiépítésének szükségességével és a zajártalommal kapcsolatban.
Befejeződtek a Ligetszépe és a Fürdő utcát összekötő Koronafürt utca aszfaltozási munkálatai. A fejlesztés során az aszfalt mellett szegély került az útra, illetve elkészült a járda és helyreállították a kocsibeállókat is.
Csőtörés történt 2021. február 11-én Tárnokon, a Fehérvári úton. Az Érd és Térsége Víziközmű honlapján számolt be róla, hogy a szolgáltató szakemberei megkezdték a helyreállítást, addig a területen nyomáscsökkenés, vízhiány léphet fel.
2021. február 12-től előre fizetés ellenében látják el azokat a betegeket, akik több mint hathavi egészségügyi szolgáltatási járulékot halmoztak fel. Az érdi rendelőintézet főigazgatója szerint az érintettek száma töredékére csökkent, a napokban így is öt tartozásról értesítő levelet küldött ki.
Tizenhárom egyéni csúcsot és három érmet szereztek az érdi úszók a győri gyermek országos bajnokság utolsó két napján.
Tizedik felnőtt országos bajnokságán tizennyolcadik érmét szerezte az Érdi VSE tollaslabdázója, Kőrösi Ágnes. A játékos-edző női párosban Gonda Daniellával aranyérmes lett, egyéniben és vegyespárosban tanítványával, Kis-Kasza Miklóssal pedig ezüstérmes.
Február 12-én, 18 órakor az Alba Fehérvár KC vendégeként folytatja bajnoki szereplését az ÉRD női kézilabda csapata. Az NB I tizenegyedik fordulójában rendezendő találkozót az ÉRD kisvárdai, az FKC debreceni bravúr után várja. A mérkőzést a hazaiak YouTube-csatornája élőben közvetíti!
Az Ifjúsági Önkormányzat által júliusban kisorsolt úszóbérleteket a nyertesek ügyfélfogadási időben, a Polgármesteri titkárságon (Városháza 2. em.)vehetik át a jövőhét folyamán.
Bár sokáig tologatták, a járványhelyzet miatt nem tudnak szalagavatót tartani a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, de február 19-én osztályonként az iskola dísztermében kapják meg a szalagot a végzős diákok, akiknek február 15-én lezárul a jelentkezésük az érettségire és a felsőoktatásba.