22_03_29_erdmost_nincskep

9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

22_03_29_erdmost_nincskep

9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gulyás Gergely miniszter indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell, „nagyon fontos kifejezni a megbecsülésünket, tiszteletünket” irántuk.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle, és először Budapesten kezdődik a kézbesítésük, majd vidéken – mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Kérdésre hozzátette, a kézbesítés és a nyomtatás díja várhatóan mintegy 2,5 milliárd forint lesz.

Azt ígérte, hogy a következő napokban részletes tájékoztatást adnak arról, milyen formában kapják meg az utalványt a nyugdíjasok.

Az időzítésről azt mondta, az elmúlt években mindig kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, ennek megszűnésével pedig most rezsiutalványt postáznak.

Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

Kilencvenkilenc-ezer emberről van szó, akik a közel egyhavi bérükkel megegyező juttatást megkapják – közölte.

A politikus ezt a döntést is egyrészt a gazdasági teljesítménnyel, másrészt a közfoglalkoztatottak számának csökkenésével indokolta, így ugyanis a közfoglalkoztatotti bérekre szánt pénzből kifizethető a juttatás.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email