22_03_29_erdmost_nincskep

Magyarország 365 címmel országos fotópályázat indul

22_03_29_erdmost_nincskep

Magyarország 365 címmel országos fotópályázat indul

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, a fotópályázatra három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában – várják a pályaműveket. A zsűri tagjai neves szakemberek lesznek, elnöke Kaiser Ottó fotográfus – ismertette a részleteket Dömötör Csaba a sajtótájékoztatón.

„Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket” – mondta.

A parlamenti államtitkár hozzátette: a pályaműveket szeptember 3-tól lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják. A megmérettetésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják.

A pályázók „bizonyos technikai feltételek” mellett akár mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat – tette hozzá.

Dömötör Csaba közlése szerint a hagyományteremtő céllal életre hívott fotópályázat legjobb alkotásait „méltó színvonalon” mutatják majd be a nyilvánosságnak.

„Szándékaink szerint a Magyarország 365 fotópályázat erősítheti a hazaszeretetet, a közösségeket és a generációk közötti kötelékeket is” – fogalmazott Dömötör Csaba.

A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz – tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: „a NOE egy 32 éves családszervezet, amelynek több mint 13 ezer tag családja van és az országban 200 közössége”. Mint hozzátette, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen alapszabályuk egyik pontja szintén az értékek felmutatásáról szól.

A NOE elnöke fontosnak nevezte, hogy megmutassák a társadalomban azokat az értékeket, amelyet a családok, helyi közösségek képviselnek. „Büszkék vagyunk a családunkra, büszkék vagyunk a gyermekeinkre és azt gondoljuk, hogy nagyon sok témalehetőség van ebben” – tette hozzá. „Mi magyarok hajlamosak vagyunk sokszor rossz oldalát látni a dolgoknak, ez a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassuk azt, ami szép, azt ami jó, azt amiben erő van, ami összetart bennünket”- mondta Kardosné Gyurkó Katalin. Mint hozzátette, a pályázatot tagságuk körében szeretnék népszerűsíteni a szervezet kommunikációs csatornáin keresztül.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a „turisztikai ügynökségben úgy tekintünk a turizmus, vendéglátás iparágra, mint egyrészt a GDP meghatározó területére, de azt is mindig el szoktuk mondani, hogy a hazaszeretet egyik formáját is látjuk a turizmusban”. Hozzátette: örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és minden lehetséges felületen megpróbálják ösztönözni, hogy a belföldi turisták is induljanak el a pályázaton, készítsenek fotókat Magyarország értékeiről.

Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, amelyre olyan képeket várnak, amelyeknek „lendülete” és „pozitív kisugárzása” van. „Olyan anyaggal szeretnénk kilépni a világ elé, amely ráerősít arra, hogy Magyarországon milyen értékek, közösségek vannak” – tette hozzá a fotográfus, aki örömét fejezte ki a szakmája nevében is a kezdeményezés kapcsán.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email