Reformáció napi istentiszteletet tartottak a protestáns gyülekezetek október 31-én a Csurgói utcai templomban, ahol annak is hálát adtak, hogy befejeződött az a beruházás, ami a bejáratot, a kerítést és a térkövezést érintette. Az istentiszteleten Fórizs Zsolt baptista lelkész hirdette az igét.
Author: info@erdmost.hu
Rangadót vív egymással az NB III Nyugati csoportjának 25. fordulójában a hatodik helyen álló Érdi VSE és az ötödik helyezett FC Nagykanizsa. Az Ercsi úti Sporttelep zárt kapui mögött rendezett találkozót az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Bárány Zsolt, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója köszönetét fejezi ki a rendelő csapatának, az ÁNTSZ dolgozóinak, a gyermek háziorvosoknak és a beoltottaknak, amiért zökkenőmentesen zajlott le 1032 ember oltása a rendelőben.
Az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában, november 3-án, 13.30-tól az elmúlt hat bajnokiján veretlen maradó BKV Előrét fogadja az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen.
November 2-án, 17 órakor kezdődnek a küzdelmek a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium aulájában, amely a III. Érdi Küzdősport Gálának szolgál otthonául.
A martonvásári Tóth Iván Sportcsarnokban tartotta az U13-as korosztály első osztályának aktuális fordulóját a Delta RSE ÉRD, amely a BVSC-Zuglót és a KESI ’A’ csapatát 2:0-ra verte, de ugyanilyen arányban kikapott a Nyíregyházától.
2021. március 22-től – a járványhelyzet miatt – számos járatát szünetelteti Érden és térségében a Volánbusz – közölte honlapján a közlekedési társaság, amely hangsúlyozza, az ideiglenesen szüneteltetett járatok mellett felsorolt alternatív autóbuszok biztosítják az utasok közlekedését.
A K&H női kézilabda liga 8. fordulójában, november 3-án, 14.30-tól a Kisvárda Master Good SE vendégeként lép pályára az ÉRD. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!
Több mint 1 millió forint gyűlt össze Érden csütörtökön délelőtt azon a jótékonysági sütivásáron, aminek bevételét a Levente Lépéseiért Alapítvány javára ajánlották fel a szervezők. Amint átutalták az összeget, jött is a hír, hogy megvan a gyógyszerhez szükséges 700 millió Ft.
Leszakadt egy felsővezeték a kelenföldi vasútállomáson, ezért a helyreállításig több vágányon nem közlekedhetnek a vonatok. A MÁV azt írja, a Budapest Székesfehérvár–Nagykanizsa és a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon is növekedhet a menetidő, emellett több járat nem közlekedik.