22_03_29_erdmost_nincskep

Brutálisan meggyilkolta feleségét a tárnoki férfi

22_03_29_erdmost_nincskep

Brutálisan meggyilkolta feleségét a tárnoki férfi

A Budakörnyéki Járásbíróság 2019. november 10-én elrendelte annak a tárnoki férfinak a letartóztatását, aki a rendőrségen történt bejelentése alapján megalapozottan gyanúsítható felesége brutális megölésével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt.

K. Zs. gyanúsított skizoaffektív zavarban szenved és 10 éve rendszeres orvosi kezelés alatt áll.
Többször került mániás állapotba, de eddig közvetlen veszélyeztető magatartást nem tanúsított.
2019. november 7-én kezelőorvosánál járt, aki új gyógyszer bevezetését javasolta számára.

A gyanúsított feleségével Tárnokon élt családi házukban.
2019. november 8-án a kora reggeli órákban, közös hálószobájukban a felesége kezeit megkötözte, fojtogatta, szemeit kinyomta, torkon, majd több alkalommal mellen szúrta, fejét egy sólámpával szétverte.
A sértett a helyszínen életét vesztette.

Figyelemmel a bűncselekmény rendkívül brutális jellegére és a gyanúsított pszichikai állapotára kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés biztosítja a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölését, illetve a gyanúsított betegségénél fogva ne kövessen el újabb bűncselekményt.

A bíróság meghallgatta a gyanúsítottat és az indítványban javasolt intézkedésnek megfelelően elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság döntés előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2019. december 10. napjáig.

A bíróság a gyanúsított letartóztatásának végrehajtására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetet jelölte ki.

A döntés végleges és végrehajtható.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email