Érd alpolgármesterével többek közt a város költségvetéséről, a Gárdonyi uszodáról és a helyi kézilabdáról beszélgettünk.
Day: január 31, 2025
Ha minden jól megy, ősszel birtokba vehetik a gyerekek a Rozsnyói utcai épületet.
Kézilabdával és röplabdával várja a hallgatókat a Playoff című sportműsor.
Domján Attila együttese második felkészülési találkozóján első sikerét aratta.
Találkozhattunk fogkefelábú sólyommal is a Tusculanum ovi újrahasznosítási versenyén.
A Budapest School mindkét érdi épületét ki kellett üríteni, közel száz gyereket a közeli játszótérre vittek.
Olvasónk egészen közel tudott merészkedni az érdi utcákon ritkán látható állathoz.
Csőzik László polgármester elnökségi tagként vesz részt a szövetség munkájában.
Eladó lett a tíz éve üresen álló szellemépület.