received_863890872017082

Nemet mondott a státusztörvényre egy tanítónő Százhalombattán

received_863890872017082

Nemet mondott a státusztörvényre egy tanítónő Százhalombattán

Nem az iskolával van baj, nem is a kollégákkal, hanem a rendszerrel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szívszorító látni, ahogy búslakodnak Ön után a tanítványai és a szüleik. Számolt ezzel is?

Igen, és ez volt az egyetlen, ami nehézzé tette a döntést: a gyerekek és a szülők.

A volt iskolája nem fogja rossz néven venni, hogy kibeszéli a döntése hátterét?

Nem, mert nem velük van baj, hanem a rendszerrel. Engem egyébként nem ért méltánytalanság az iskolámban.

A Facebook-kommentekből az derül ki, hogy régóta tanárhiány van az iskolájában, és Ön folyamatosan mást is helyettesített, ez igaz?

Igen. Szeptemberben alsó tagozaton mínusz öt kollégával kezdtünk. Felső tagozaton egy matektanár van, holott ez egy emelt óraszámban matekot tanító iskola, másik iskolából jár át hozzánk egy óraadó tanár, illetve más szakosok tanítják a matematikát, olyan is, akinek nincs pedagógus végzettsége. Hasonló a helyzet az összes battai iskolában, főképp a reál tárgyak tekintetében.

Mit szólnak ehhez a szülők?

Aszerint választanak iskolát, hogy hol látják megoldottnak a szaktanári ellátottságot. Tehát már messze nem arról van szó, hogy mi szerepel az iskola pedagógiai programjában, netán, hogy ki lesz az elsős tanító néni. Amikor megkérdezik az ismerőseim, hová írassák be az unokáikat, nem tudok mit mondani, mert az összes suliban nagy hiányok vannak.

Milyen fogadtatásra talált a döntése? Hallott olyan hangokat, hogy cserben hagyta a gyerekeket?

Nem. Engem is nagyon meglepett, hogy a szülők részéről egyetlen negatív mondat sem jutott el hozzám. Annyi csak, hogy iszonyúan sajnálják és sírnak. Amikor beadtam a nyilatkozatomat, hogy nem fogadom el az új jogviszonyt, megírtam ezt az osztályom szüleinek, a kollégáimnak, és egy olyan osztály szülőinek, ahol harmadik éve én tanítom az anyanyelv tantárgyat, mert tőlük elsőben, pár hónap után elment az anyanyelvet tanító kolléga. Mesterpedagógus vagyok, ami azt jelenti, hogy heti egy nap szaktanácsadói munkát végzek, ezért a maradék négy napban csak 20 tanórám lehetne, de 27 volt, mivel elvállaltam ezt a másik osztályt is. Ezt a túlmunkát a tankerület külön szerződés szerint kifizette ugyan, de olyan fokú fizikai és pszichés terhet jelentett, ami már a határaimat feszegette.

Napi 6-7 órája volt? Plusz a javítanivalók, amiket még hazavitt?

Igen, ezek mind javítós tantárgyak: az anyanyelv, az irodalom, a fogalmazás, és hát ugye 30 körüli osztálylétszámok vannak. A döntésem előtt egy hétig írtam, hogy hány órát töltök munkával: 59 órát számoltam, ebben benne volt a szülőkkel való telefonbeszélgetéstől a pszichológussal való konzultációig – egy adott gyerekről – minden. Magam sem akartam elhinni. Korábban azt hittem, vénülök, hisztizek, azért érzek fokozott kimerültséget.

A fizetése mennyivel emelkedett volna?

Az én bérem alapvetően nem rossz, mert 60 éves és mesterpedagógus vagyok: az alap 440 ezer bruttó, és ehhez jön még br. 140 ezer ágazati pótlék. Az új törvény szerinti fizetési sávban 520 000 – 1 470 000 között kellene hogy legyen a bruttóm, és én 40 év munkaviszony és 31 ledolgozott év után br. 620 ezer forintot kaptam volna. (Ez kb. 412 e nettó.) Ezek szerint 41,27%-ot érek a kategóriámban. Az alig kettes.

A férjem 27 év tanítással a háta mögött, hiányszakkal, 450 bruttóra lett beállítva januártól. Ő tényleg hitt a csodában, és abban, hogy alkupozícióban van – a tanítványai versenyeredményi miatt is, amiért korábban piedesztálra emelték, meg azért, mert ő az egyetlen fizika szakos az iskolában. Sőt, az egész városban is csak még egy fizikatanár van, aki néhány év múlva nyugdíjba megy. A férjem még az ajánlattétel előtt közölte az igazgatójával, hogy bruttó 600 ezer alatt nem tud maradni. Aztán megkapta a papírt a 450 ezres ajánlattal, és akkor egyértelmű volt a döntése.

A törvény szerint a fenntartó határozza meg a fizetéseket, mindenféle mutatók alapján, nem?

Elvben igen, többek között számítanának a pályán eltöltött évek, a végzettségek, a vállalt plusz feladatok, a tankerületi, miniszteri dicséretek, és ha valaki hiányszakot tanít. Ehhez képest 450 000 bruttóra állították be január 1-jétől. Ez gyakorlatilag 4-5 %-os béremelést jelent.

A törvény szerint 24- 26 óra között lehet a tanítással lekötött kötelező óraszám, nem?

Januártól a munkaidő lehet 40, de akár 48 óra is, amit úgy osztanak be, ahogyan akarnak, akár végig tanítással kitöltve. Minden attól függ, milyen munkaidőkeretet rendel el a munkáltató januártól – amit ma még nem tudunk. A helyettesítésért pedig csak akkor fognak fizetni, ha az meghaladja az évi 60 órát.

Tehát végül is a túlterheltség miatt mondott fel?

Nyolc éve kezdtük a kockás inges mozgalmat, részt vettem az összes tiltakozásban, a budapesti tüntetéseken, a sztrájkokban, a szülők által szervezett rendezvényeken. Az osztályomban tanuló gyermekek szülei szerveztek fáklyás felvonulást, városi nagygyűlést. Amit akkor elkezdtünk, abból ez a lépés következik. Ha nem ezt tenném, hiteltelen lennék. Mondhatnám azt is: másfél évem van hátra, csak kibírom! De akkor nem volnék önazonos. Joggal kérdezhetné bárki, mit közvetítettem eddig, hogyha most az ellenkezőjét cselekszem. Nekem az elvek fontosak. Az egyik szülő azt írta vissza a levelemre: „Persze most bőgök, és ki vagyok borulva, de úgy ismertelek meg a három év alatt, hogy a te gerinced inkább eltörik, mint hogy hajoljon”. Pedig fáj a szívem, mert rengeteg munkát, energiát hagyok most veszni. Az utolsó 10 évem teljes anyagát otthagytam a kollégáimnak: ppt-ket minden tanórára, felmérőket, játékokat – aki használná, használja!

Épp csak elkezdték a tanévet. Miért nem nyáron mondott fel?

Azért, mert vártuk a csodát: azt, hogy betartják a saját törvényüket. Ördögien ki volt ez találva. Három etapban vitték végig ezt a törvényt. Az első rész nyáron volt, amikor le lehetett mondani, de akkor még nem tudtuk, hogy konkrétan mi vár ránk januártól. Szeptember 15 – 29. között kaptunk két hét gondolkodási időt egy januártól érvényes ígéretre, amelynek így szólt az első mondata: „Gyermekeink érdeke mindenek felett áll, ezért kiemelt ügy, hogy a gyermekek nevelését és oktatását közvetlenül segítők társadalmi, szakmai és anyagi megbecsülése is javuljon és fejlődhessen.” A harmadik fázis majd 2024. január elseje után jön, amikor a törvény hatályba lép.

A 4-5 százalék volna az a bizonyos „anyagi megbecsülés”?

Igen. Aki viszont nem kér ebből az egészből, annak járt a közoktatásban eltöltött évei után 1-3 havi végkielégítés és egy hónap felmentési idő. Kizárólag erre az időre módosították a törvényt, más esetekben ugyanis, ha egyoldalú szerződésmódosítással a munkáltató mond fel, 8 havi végkielégítés járna.

Úgy látom nincs is meghirdetve az állása a Közszolgállás Portálon.

A távozó státusza, helye csak december 1. után szabadul fel. Belső átcsoportosítással, túlórákkal megoldják a távozók pótlását. Nálunk egy pedagógiai asszisztens is felmondott a napokban. Az ő pótlására már érettségizettet is felvehetnek, és akár helyettesíteni is beoszthatják, ha nem lesz más lehetőség. Most az van, hogy egy-egy osztálynak „felajánlják”, hogy délután menjenek haza, ha nincs, aki vigyázzon rájuk.

Várható újabb felmondási hullám?

Nem hiszem. Van olyan kollégám, aki azt mondja, nem szeretne bejárni valahová, amikor itt van neki közel a suli. Más meg azt: hová mehetne, ő csak ehhez ért. De hát én is csak ehhez értek! Viszont nyitott vagyok mindenre, a fizikai munkától sem irtózom, fitt vagyok, energikus. Nem félek, hogy nem találok olyan munkát, ahol legalább ennyit megkeresek, mint itt, heti 59 órára.

A gyerekek értik, mi történik velük?

A kicsik közül azok, akiknek a szüleik beszéltek erről az egészről, valamennyit biztos értenek. Azt elmondtam nekik, hogy nem másik gyerekekre cserélem le őket. A nyolcadikosokhoz is bementem elköszönni, akik velem voltak négy évig alsóban. Vittem nekik csokit, meg búcsúgondolatos kis kártyákat, és annyit mondtam, mert ők már nagyok: „Biztos tudjátok, milyen változások vannak az oktatásban, ti is érzitek az új NAT hatásait. Én nem tudom elfogadni az új törvényt, nem akarok a hatálya alatt dolgozni, ezért ma vagyok itt utoljára.” Nagyon sokan bólogattak.

Hogyan befolyásolta az Ön munkáját a NAT? Mi az, ami elfogadhatatlan benne?

Egyre romló minőségű, kötelezően választható taneszközökkel kell dolgoznunk, csökkenő óraszámban, például az anyanyelv területén, amit a tananyag lebutításával lehetett megoldani. Csakhogy így a felsős kollégák nem tudnak mire építeni. Korábban fogalmazásból negyedik osztályban tanítottunk elbeszélést, leírást, tudták a gyerekek milyen a párbeszédes forma. Az új NAT szerint negyedikben nincs fogalmazás, ennek anyagát „integrálták” a heti két óra nyelvtanba. Az alapkövetelmény pedig: három összefüggő mondat egy képről. A környezetismerettel a helyzet még szörnyűbb: 1. – 2. osztályban ugye nincs, eltörölték, 3. – 4. osztályban heti egy órában kellene megalapoznunk az összes felsős természettudományos tantárgyat. Egyértelmű számomra, hogy olyan művi lebutítás zajlik, aminek nem szeretnék a részese lenni.

A felső tagozatot is hozzábutították, vagy ott ugyanazt a tananyagmennyiséget zúdítják a gyerekekre, csak nincs meg hozzá az alapozás?

Inkább az utóbbi, hiszen alsóban környezetből abban a két évben, heti egy órában ugyanoda kéne eljutni 4. év végére, mint korábban. Egyetlen tanóra jut például az Alföldre. Hogyan értse meg egy kisgyerek egy tanítási óra alatt a víz körforgását a természet, vagy a halmazállapot változásait? Ha lenne rá idő, rengeteg pluszt lehetne adni: érdekességeket megmutatni, kísérletezni. Ezért aztán például én az egyik énekórámat környezetesítettem, magyarórákon pedig sokszor bejön a zene és a dal, képzőművészet.  Tehát inkább projekt jellegű tanítást folytattam, amit csak azért tudtam megtenni, mert mind a három tantárgyat én tanítottam.

Amikor azt mondja, kötelezően választható taneszközök vannak, ez azt jelenti, hogy a régi tankönyveket nem szabad használni?

Nem engedélyezi a tankerület, kizárólag azokat, melyek a választható listán szerepelnek. Olyanokat csinálnak az iskolák fű alatt, hogy a szülővel megvetetnek ilyen-olyan tankönyveket pluszban, melyeket a kollégák jobban tudnak használni, nincsenek tele hibával, a gyerekek számára is emészthetőek.

Mivel magyarázza a társadalmi szolidaritás hiányát, és azt, hogy az emberek nem értették meg: nem a tanárok fizetése a tét, hanem az, hogy a gyerekeik milyen színvonalú oktatást kapnak?

Hát igen, én is találkoztam megjegyzésekkel, hogy más is keveset keres, a pedagógusok letanítják a négy órájukat, aztán hazamennek lógatni a lábukat, nyáron meg elmennek nyaralni a gyerekekkel táboroztatás címén. De most olyat mondok, ami nem lesz népszerű: a pedagógus-társadalom nagy része szakmailag igen gyenge, és a szülő ezzel szembesül. Sok kollégám azért nem állt ki magáért, mert az gondolja, hogy tényleg nem ér többet havi 250-nél. Nem az ő hibájuk, mert ha ez a pálya anyagilag és társadalmilag megbecsült lenne, akkor ide a legokosabbak jönnének, lehetne válogatni. A mi iskolánkban nincs 30 év alatti tanár, 40 alatti is csak kettő. A tantestületek 2/3-a 50 pluszos. Márpedig az idősebb korosztályból sokan nem tudják követni a gyerekek tempóját. Akik ebben az ingergazdag világban nőttek föl, azoknak nagyon kevés, hogy a tanítónéni kiáll és szépen, lassan elmondja a tutit. Én például kénytelen voltam egész magas szintre fejleszteni a digitális kompetenciáimat, hogy elérjem, hogy végig tudjanak figyelni az óráimon. Sokan nem fektetik bele a tanításba a szükséges energiákat. Igenis haragszom azokra, akik eltapicskálnak a langyos tócsában, és csak hobbiszinten tekintenek a tanításra.

De hát presztízs és anyagi megbecsülés nélkül nem jönnek erre a pályára fiatalok…

Ez a 22-es csapdája. Amíg nem erre a pályára alkalmas emberek töltik föl az álláshelyeket, addig a társadalom nem áll melléjük. Igaz, az egészségügyi dolgozók mellett sem álltak ki. Minden társadalmi csoport csak a saját problémájával foglalkozik. Ha minden harmadik tanár feláll, összeomlott volna a rendszer, mert a maradókra kétszer annyi teher hárul, amit nem bírtak volna el. Akkor kénytelenek lettek volna egy működő szisztémát kitalálni odafönn. De hát nem ez történt. Nekem nagyon szép életem volt, rengeteg önzetlen szeretetet kaptam. Sokat álmodom a suliról, de nem jókat. Olyanokat, hogy elkéstem, nem javítottam ki a dolgozatokat… – ami nem szokott előfordulni. Csetelek a kislányokkal, akik megkérték az anyukájukat, hogy legalább Messengeren hadd írogassanak. Majd elmegyek velük a szülők által szervezett eseményekre, melyekre meghívtak. Ami megvolt, az már nekem megvan. Most majd jön más.

Fotók forrása: Bicskei Gabriella

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email