urmos_jarda

Járdaépítés kezdődött az Ürmös utcában

urmos_jarda

Járdaépítés kezdődött az Ürmös utcában

Heteken belül sokkal biztonságosabbá válik a gyalogosközlekedés a területen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Folytatódik a járdaépítési program, amelyet még öt évvel ezelőtt indított el a városvezetés. A napokban az Ürmös utcában jelentek meg a munkagépek, ahol a fejlesztés keretében felfelé, másfél méteres szélességben új gyalogutat alakítanak ki, kiemelt szegélykővel védve a gyalogosokat.

„A következő hetekben itt fél kilométernyi járda épül, hogy majd a második ütemben folytassuk a beruházást a Diófa utca irányába”

– írja közösségi oldalán a polgármester.

Csőzik László szerint a cél az, hogy elérjék a Folyondár-Törökbálinti úti kereszteződést, ahol a tavalyi nagyszabású építkezés keretében már kiépült a járdarendszer.

Egyébként az Ürmös utcában zajló munkálatok szorosan kapcsolódnak az elmúlt időszak fejlesztéseihez, hiszen néhány hónappal ezelőtt megújult a az Ürmös-Tárnoki-Csaba kereszteződés, valamint új járdát kapott a Tárnoki út a Csaba utcából egészen a Gyöngyvirág utcáig.

A tervek szerint a városvezetés még az idén folytatná a Tárnoki úton a járdaépítést, ugyanis a városrész gyalogos közlekedését szeretnék becsatlakoztatni a Kutyavári járdahálózatba, ahol éppen a napokban adták át az új zebrát is.

A pénzügyi nehézségek, illetve az önkormányzatokat ért központi megszorítások ellenére az elmúlt öt évben – az említett járdaépítési program keretében –  az önkormányzat 80 járdaszakaszt újított fel, illetve épített meg közel 17 kilométer hosszan.

fotó: Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email