eso_napsutes_idojaras_freepik_ai_2

Napsütés, egy-egy záporral: ez vár ránk a napokban

eso_napsutes_idojaras_freepik_ai_2

Napsütés, egy-egy záporral: ez vár ránk a napokban

Pénteken valamelyest még a hőmérséklet is visszaesik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több helyen már szerda délután is fátyolfelhőzet alakulhat ki, és itt-ott egy-egy zápor, illetve zivatar is kibontakozhat. Ugyanakkor a napközbeni kellemes, 20 fok fölötti meleget ez érdemben nem befolyásolja, legalábbis az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Csütörtökre az ország délnyugati harmadán-felén vastagabb, zártabb felhőzetre számíthatunk, arrafelé kisebb eső, zápor is előfordulhat, másutt a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik csapadék nélkül. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik. Délutánra 20 és 26 fok közé melegszik fel a levegő, a délnyugati tájakon lesz hűvösebb.

Pénteken viszont sokfelé várható zápor, zivatar, a zárt felhőzetből tartós eső is. Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Gyakran megélénkül, olykor megerősödik a keleti, délkeleti, majd a délire forduló szél. A hőmérséklet hajnalban általában 8 és 13 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti vidékeken hűvösebb lehet. A délutáni órákban többnyire 19, 25 fok várható, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lesz.

Fotó: Freepik

További cikkeink

További cikkeink

A Tisza Párt alelnöke és listavezető EP-képviselőjelöltje megkezdi országjárásának Pest vármegyei etapját.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email