Korossy-Khayll Gábor

Helyreigazítás helyett

Korossy-Khayll Gábor

Helyreigazítás helyett

Helyreigazítást nincs miért közzé tennünk, mert valótlanságot nem állítottunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Helyreigazítást kért a tárnoki fórumról írt cikkünk kapcsán Korossy-Khayll Gábor, a tárnoki Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Helyreigazítást nincs miért közzé tennünk, mert valótlanságot nem állítottunk.

A polgármesterjelölt konkrétan ezt a mondatot kifogásolta, melyet szavait összefoglalva idézőjelbe tettünk:

„A szabályozás úgy kullog az akkumulátoripar után, mint a bűnüldözés a bűnözők után. Ha egy üzemnek nincs katasztrófavédelmi terve, az nagy baj, a civileknek ki kell kényszeríteni, hogy legyen.”

A polgármesterjelölt urat tájékoztattuk, hogy a fórumról hangfelvétel készült, és cikkünk ez alapján készült, egy részlet leiratát el is küldtük neki. Ő azonban továbbra is úgy érezte, hogy félretájékoztattuk a közvéleményt, és véleményét e szavakkal fejezte ki.

„Nem vagyok naív, nem várhatom önöktől a kiegyensúlyozott tájékoztatást (jóval többet beszéltem, lényegesebb dolgokat mondtam mint ez az egy mondat amit idézett tőlem), de a meghamisított idézet olyan hiba, amit ha nem korrigálnak (az eredetihez hasonló méretben és helyen), kénytelen leszek a választási bizottság elé tárni.”

Fenyegetésétől ugyan nincs okunk félni, mégis, hogy a meghamisításnak a látszatát is elkerüljük, teljes terjedelmében közöljük az ő szereplését, megjelölve azokat a részeket is, ahol a sok közbekiabálás miatt nem lehetett érteni senkit, őt sem.

Takács Attila képviselő üdvözli a terem hátsó részében eddig némán hallgató Korossy-Khayll Gábort, és megkérdezi, hozzászólna-e az eddigi kérdésekhez.

Korossy-Khayll Gábor: „Nagyon köszönöm szépen a megszólítást. Épp azon gondolkodtam, nemrég láttam egy amerikai filmet, egy amerikai vegyi üzemről szólt, ahol a civilek próbálták a vegyi üzemnek a káros hatásait bemutatni, illetve egy ügyvéden keresztül megtámadni ezt a vegyi üzemet. Sajnos így van ez, tehát a hatóságok általában a gazdaság szereplői után kullognak a szabályozással, és a civil társadalomnak nagyon fontos szerepe van. Úgyhogy nagyon örülök annak, hogy a civilek összefognak és jelzik ezeket a visszásságokat a hatóság felé, a kormányzat felé. Tehát én ezt tudom mondani, ööö.. Csináljuk szabályosan és akkor meglesz az eredménye.”

„Minek ?” – Takács Attila képviselő szól közbe, majd morajlás a teremben.

Korossy-Khayll Gábor: „Például annak, hogy… – (morajlás)… Azért vannak itt szakértők, hogy tájékoztassák a civileket, és a civilek összefogva…” – (bekiabálások miatt nem érthető).

Takács Attila: „…Gábor, hogy mennyire kellett nekünk ez, meg mennyire nem kellett nekünk ez… Köszönjük szépen!”

Korossy-Khayll Gábor: „Pont ugyanerről szólt az az amerikai film, már nem tudom a címét.”

(Hangos bekiabálások.)

Korossy-Khayll Gábor: „…és a bűnözőkkel. A bűnüldözés mindig a bűnözők után halad. Itt is a szabályozás mindig a gazdasági szereplők után halad.”

(Bekiabálások: „Uhh!” „Anyám!” „Az elég nagy baj lenne.”)

„De például elhangzott, hogy … nincs katasztrófavédelmi terv. 2012 óta köteles az önkormányzat katasztrófavédelmi tervet készíteni. Tehát ha Sóskútnak nincs ilyen, az elég nagy baj. Hát a civileknek ki kell kényszeríteni, hogy legyen. Azért választunk megfelelő embereket, hogy elvégezzék a dolgukat.”

(Sok közbeszólás.)

Lukács László polgármester: „Gábor, Gábor, hadd válaszoljak erre egy kicsit!”

(Morajlás.)

Korossy-Khayll Gábor: „Most nem az Andradáról van szó, hanem már jóval előbbről…, az összes többi.” (Bekiabálások.)

Lukács László: „A Dongwháról volt szó még az Andrada előtt. Tehát az a helyzet, hogy itt Sóskúton most van egy nagyon visszás probléma. Az, hogy ahogy hallottuk, a szabályozás, ami arra vonatkozik, hogy egy gyár hogy működjön, az megelőzte a gyárat. A szabályozásnak a gyár nem felel meg. Ezt ki is jelentették. A hatóságok, és ez nem az itteni vezetésnek a a jogköre, nem tesz semmit. Tehát… Azon már túl vagyunk, amit te mondasz. Van egy szabályozás, ami nem jó, mert mint hallottuk, találomra mondanak számokat, de még annak se felelnek meg, és mégsem tesz semmit a hatóság. Tehát itt az a legnagyobb probléma, hogy akkor, amikor a civilek felszólalnak, fegyver van a kezükben, a fegyver működik is, és mégsem találunk el senkit.”

Korossy-Khayll Gábor: „Tehát ha jól értettem, azért a bíróság csak működik. Tehát ugyanaz a Budapest Környéki Törvényszék, aki egyébként elkaszálta a népszavazási kérdést, ugyanaz viszont betiltotta a gödi gyárat. Tehát a bíróság azért csak működik.”

(Heves morajlás.)

Ábrahám Erika: „Én azt szeretném megkérdezni, hogy a gödi gyár…Működik ma a gödi gyár?”

(Heves morajlás.)

Kőszegi Melinda: „Akkor miért mond ilyet, hogy betiltották, mikor a mai napig működik? Ha nincs információja akkor ne beszéljen hülyeségeket!”

(felháborodott közbeszólások.)

Korossy-Khayll Gábor: „Én nem azt mondtam, hogy nem működik, én azt mondtam, hogy a bíróság…” (nem érthető)

Kőszegi Melinda: „Akkor mire való a bírósági döntés, ha nem tartatják be?!”

Ábrahám Erika: „Azzal szerintem mindannyiunk egyetért, hogy amit ön mond és igaz, akkor az nem egy normális élethelyzet, hogy van egy hatóság, van egy kormány, és akkor mi civileknek kell bármit tennünk, hogy szóljunk a hatóságoknak, hogy ugyan csináljátok már a dolgotokat. Mert én mint állampolgár szeretnék nyugodtan aludni, és olyan vezetőket szeretnék, akik mellett nem kell aggódni a biztonságom és az egészségem miatt, és hogy milyen gyárak jönnek a környékünkre. Mert majd vannak okos vezetők, akik ezt tudják. Bíznom kéne a kormányban, abban, hogy megfelelő emberek a megfelelő helyen ülnek. És ők majd megoldják helyettem. És én, a Sóskúti Civil Kör tagja, higgye el nekem, hogy egyáltalán nem örülök. Nem örülök annak, hogy el kellett indulnom ebben az egészben.

Korossy-Khayll Gábor: Én abszolút megértem, csak arra kérem, hogy ne abban az okos vezetőben bízzon, aki a vörös iszap katasztrófát okozta. Jó? Én csak ezt kérem.

(Erős morajlás.)

Takács Attila: Gábor én csak egy eldöntendő kérdést tennék föl. Szeretnéd-e, hogy megvalósuljon…

Korossy-Khayll Gábor: Szívesen kiülnék oda, mert én csak vendég vagyok itt…

Takács Attila: Jó helyre jöttél. Szeretnéd-e, hogy megvalósuljon ez a beruházás ott Sóskútnál, Tárnok közelében? 800 méterre a tárnoki lakosoktól.

Korossy-Khayll Gábor: Nem szeretném.

Takács Attila: Akkor miért kampányolsz gyakorlatilag a Fidesszel a beruházás mellett?

Korossy-Khayll Gábor: Én ilyet nem tettem, bocsánat. Én nem kampányolok. Én azt gondolom, pontosan egyetértek a kék öltönyös szakértő úrral, hogy ilyen üzemekre szükség van, hiszen ha nem lenne akkumulátor selejt újrafeldolgozó, a selejt még nagyobb problémát okozna. Tehát szükség van ilyen üzemekre, de nem közel Sóskúthoz, hanem valahol máshol. Mert ez egy veszélyes tevékenység.”

Aki kíváncsi a további részekre – ezekben a polgármester jelölt úrnak már nem volt érdemi hozzászólása -, hallgassa meg a hangfelvételt. A fentiekben leírt rész a 21.50 perctől hallható.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email