konya_sandor_banto_bela_mentosok_dij

A régió legjobbjai lettek az érdi mentősök

konya_sandor_banto_bela_mentosok_dij

A régió legjobbjai lettek az érdi mentősök

Rangos elismerést kaptak a helyi mentőállomás munkatársai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Országos Mentőszolgálat a Közép-Magyarország régió kiemelkedő mentőtisztjének és mentőtechnikusának választotta az érdi mentőállomás két tagját, Bántó Bélát és Kónya Sándort. A díjátadóra május 13-án az OMSZ hetvenhatodik születésnapja apropóján került sor a szervezet budapesti székhelyén.

Bántó Béla az ÉrdMostnak úgy fogalmazott, aki azt mondja, hogy neki nem számít egy ilyen elismerés, az nem mond igazat.

„Mindig jóleső érzés, ha visszajelzést kapunk a munkánkról, hiszen ez azt jelenti, hogy mégiscsak jól, de legalábbis elfogadhatóan tesszük a dolgunkat. Szóval, kollégám nevében is mondhatom, hogy kifejezetten örülünk ennek a díjnak.”

A mentőtiszt hozzátette, elsősorban persze önmagának akar megfelelni az ember, azonban ha valaki – mint ő is – kellően magasra teszi a magával kapcsolatos mércét, akkor azt mások is érzékelhetik, ami aztán díjakban is megmutatkozhat. Arról nem is beszélve, hogy noha több, mint három évtizede dolgozik mentősként, a mai napig örömmel teszi.

mentok_210123

„Az ápolótól az orvosig, mindenkit jó érzéssel tölt el, ha segíteni tud másokon. Ehhez persze sok-sok empátia kell, illetve olyan helyzetekben is helyt kell állnunk, ami egy átlag embernek nem biztos, hogy menne”

– ezt már Kónya Sándor mondta, aki szerint rengeteg munka és nagyfokú alázat a hivatás, illetve a betegek irányába szükséges ahhoz, hogy az embert egy ilyen elismeréssel jutalmazzák. Egyúttal hozzátette, nem csak ő, hanem bármelyik érdi bajtársa megérdemelte volna, mert mindenki szívvel-lélekkel teszi a dolgát.

Egyébként nem a mostani volt az első alkalom, hogy az érdi mentősöket méltatták. Néhány éve például a koronavírus-járvány alatt mutatott helytállásuk okán ismerték el a mentőállomás kollektíváját.

Fotó: Oláh Gábor

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email