22_03_29_erdmost_nincskep

Történelmi játszóteret szeretnének a Hamzsabég térre

22_03_29_erdmost_nincskep

Történelmi játszóteret szeretnének a Hamzsabég térre

Két találkozón, közösségi tervezés keretében fogalmazhatták meg az érdeklődő lakosok, milyen funkciókat látnának szívesen a Hamzsabég téren. Június 11-én, a második rendezvényen került sor a programhoz kapcsolódó rajz-, fotó- és történetíró pályázat elismeréseinek kiosztására is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd a Modern Városok Program keretében gyógy-, sport és kulturális turisztikai beruházások megvalósítását tervezi Ófaluban. A Minaret környéke is megújul majd: a Hamzsabég tér bevonásával egy attraktív, turisztikailag is vonzó területet szeretnének itt kialakítani.  A Minaret környékére vonatkozó tervek már elkészültek, de a Hamzsabég térrel kapcsolatos térépítészeti elképzeléseket a lakossági közösségi tervezés során alakították ki.

Az első, május 21-ei találkozón körülbelül harmincan vettek részt, és akkor általánosságban fogalmazták meg a tervezési terület előnyeit, hátrányait, a lehetőségeket és a veszélyeket. A második, június 11-ei rendezvényen szintén nagy volt az érdeklődés: ekkor már arról beszélgettek a Völgyzugoly Műhely Kft. tervező szakemberei, az önkormányzat főépítészi csoportjának munkatársai, a terület önkormányzati képviselője és az érdeklődő lakosok, hogy milyen konkrét funkciókat látnának szívesen ezen a területen. Felidézték a településrész történelmi múltját is: erről Ábel András beszélt.

– Abban minden jelenlévő egyetértett, hogy a terület történelmi múltját ki kell hangsúlyozni, megőrizve a tér csendjét, nyugalmát és békéjét. A tér maradjon az itt élőké, ugyanakkor az érkező turistákat is megfelelő körülmények fogadják – emelte ki Ferik Tünde, a Völgyzugoly Műhely Kft. ügyvezető igazgatója, vezető településtervező, hozzátéve: akár a lokálpatrióták, akár a turisták szempontjából nézzük, fontos, hogy a terület fejlődjön, úgy, hogy a zöld értékek is megmaradjanak.  

A lakosok az alábbi funkciókat szeretnék látni a Hamzsabég téren: történeti korokat megidéző tematikus játszótér, kültéri edzőpark, minél nagyobb zöldfelülettel kialakított, fásított, közösségi tartózkodásra alkalmas pihenőpark. 

Fehérné Tölgyesi Ildikó tudósítónknak elmondta: a lakossági elképzeléseket táj- és kerttervező szakembereknek kell formába önteniük, hogy ezek meg is valósulhassanak. Hogy erre mikor kerül sor, azt még nem lehet pontosan meghatározni, hiszen a Hamzsabég tér építkezése szervesen összefügg a Minaret környékének átalakításával. Az első lépés az úttervezés és -építés lesz, ugyanis a buszfordulót át kell helyezni a Minarettől a Hamzsabég tér szélére. Ezt követi a Minaret környékének rendezése, amelyhez a tervek már rendelkezésre állnak (itt talán azt emelnénk ki, hogy a Minaret látványát elcsúfító légkábelek a földbe kerülnek majd), és a Hamzsabég tér kialakítása.

A rendezvényen átadták a projekthez kapcsolódó, az önkormányzat által kiírt rajz-, fotó- és történetíró pályázat elismeréseit is: tizenkét gyermek – az Ófalusi tagóvoda apróságai – vett át ajándékot és oklevelet Fehérné Tölgyesi Ildikó főépítésztől és Antunovits Antal önkormányzati képviselőtől. Tán mondanunk sem kell: a legkisebbek játszóteret képzeltek el a Hamzsabég téren.

Ezt követően a szövegíró pályázatra benyújtott, Érd ófalusi részének történelmi, illetve pár évtizeddel ezelőtti múltjához kapcsolódó történetek alkotói, Ábel András és Jankovits Márta vehették át az elismerő oklevelet.

Jankovits Márta a Százhalom újság felelős szerkesztője, aki, mint tudósítónknak elmondta,  helytörténeti egyesületet is vezetett. Történetei Érd történelmi múltjához, illetve legendáihoz kapcsolódnak.
– A régiek még tudják, ismerik ezeket a történeteket, az újonnan beköltözők viszont e pályázatokon keresztül ismerkedhetnek meg a település múltjával – hangsúlyozta.

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email