Day: január 17, 2019

Az Érdi Fidesz magyarázatot vár Csőzik Lászlótól, hogy a 2000-es évek elején milyen érdekek motiválták arra, hogy átadja a csatornázási programot az SZDSZ-es Demszky Gábor vezette fővárosnak – mindezt úgy, hogy a projekt során az érdiek által fizetendő hozzájárulás a duplájába került volna, ha a főváros valósítja meg.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az érdi ellenzék szerda este, ahol Gregus László, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy január 19-én, szombaton reggel 8 és 11 óra között a piacon szólítják meg az érdi polgárokat. Illetve még aznap 15 órától úgynevezett forgalomlassító autós felvonulást tartanak, amely bejárja a város jelentősebb útvonalait.
Megkezdődött az influenzajárvány: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz országszerte - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdai heti jelentésében.