Minden hír

Ez a tanév nem úgy kezdődött, ahogy a többi: nem az udvaron vagy az aulában gyülekeztek a gyerekek, hanem az osztálytermekben, a tanévnyitó hagyományát felülírta a vírushelyzet. Szeptember elsején nem az ünneplőn, hanem a maszkviselésen, kézfertőtlenítésen volt a hangsúly az érdi iskolákban is.
Minden iskolában megtörtént a tanév előkészítése, készülnek a munkatervek, értékelték az elmúlt nevelési évet, és felkészültek minden várható eseményre – mondta rendhagyó pedagógusnapi köszöntőjében Sárközi Márta tankerületi igazgató. Elhangzott az is, kik részesülnek rangos kitüntetésekben.
A Budapest- Székesfehérvár és a Budapest - Pusztaszabolcs között közlekedő vonatok késésére lehet számítani vasárnap délutánig, mert korábban a Kelenföld - Ferencváros és a Kelenföld - Déli pályaudvar vonalszakaszt a rendőrség lezáratta, a sínek melletti tűzeset miatt-tájékoztat róla a MÁV Inform.