22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: nem bírt a BKV-val az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: nem bírt a BKV-val az Érdi VSE

Az első félidő végén gyorsan gólt váltottak a felek, így 1-1-es döntetlent hozott az Érdi VSE és a BKV Előre találkozója az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A BKV Előre kezdte aktívabban a mérkőzést, hiszen közel tíz perc elteltével előbb Nagy Barnabás egy érdi védelmi megingás után, majd öt perccel később Szegő Imre szabadrúgásból veszélyeztetett. Ezt követően az első hazai helyzetre sem kellett sokat várni, de Kalmár Domonkos távoli lökete nem talált kaput. Nem sokkal később egy újabb ígéretes lehetőségnél viszont Fürjes Ádám sérült meg, akit hosszú percekig tartó emberhátrányos játék után Popov Patrik váltott, így az érdiek szerkezete is megváltozott, hiszen Kalmár Domonkos lett a jobbszélső.

A mezőnyben zajló játék kevés helyzetet hozott, aztán bő öt perccel a szünet előtt előnybe kerültek a vendégek, akik egy baloldali akció révén Wágner Richárd beadása után a hosszún üresen érkező Kiss Dávid révén szereztek vezetés (0-1).

Nem sokkal később közel állt az egyenlítéshez a házigazda, amikor Honti Attila beadását Balogh Máté éppen csak szögletre mentette és nem hozott össze öngólt. Igaz, a sarokrúgás után már összejött az egyenlítés, amikor a csereként beálló Popov Patrik talált be (1-1).

A fordulás után sem változott a játék képe, a mezőnymunka kevés helyzetet hozott, igaz, az 52. percben Kiss Dávid duplázhatott volna a BKV-tól, de közelről mellétekert.

Hasonlóan járhatott volna el egy óra játék után Popov Patrik is, aki Kalmártól kapott remek jobboldali beadást, de fejesét a védők közreműködésével hárította a BKV kapusa, Czuczi Márton.

A hajrá is kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét félnek meg voltak a lehetőségei a három pont begyűjtésére, de egyik sem tudott élni vele, így maradt az 1-1-es döntetlen.

– Volt néhány lehetősége a BKV-nak, de mindkét csapatnak kevés helyzete akadt, brusztolós meccs volt, egyik csapat sem érdemelt győzelmet. A pálya is egyre inkább romlik és kevés foci volt mindkét oldalon. A másik oldal engem nem aggaszt, de a miénkben kevés volt a játék, ami az erősségünk. Örülünk az egy pontnak, mert minden pontot meg kell becsülni

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– A meccs  előtt is azt mondtam, ez a meccs azon fog múlni, mit tud játszani az Érd. Szemmel látható, hogy ők még nincsenek százszázalékos állapotban. Mi pedig megpróbáltuk a maximumot kihozni, rúgtunk egy gólt és két kapufát, kaptunk egy vitatható gólt. Kicsit okosabban kellett volna játszanunk, de a második félidő az Érdé volt, annak ellenére, hogy nekünk voltak helyzeteink. Összességében igazságos eredmény született, nyerhettünk volna, de ki is kaphattunk volna – nyilatkozta a BKV Előre vezetőedzője, Gelei Károly.

Az Érdi VSE legközelebb november 25-én, 13 órakor a THSE-Szabadkikötő vendégeként folytatja szereplését a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásával.

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló
Érdi VSE-BKV Előre 1-1 (1-1)
Érd, zárt kapu. V: Mencsik (Szarvas L., Kasza D.)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár – Fürjes (Popov, 29. perc), Farkas B. (Kertész B., 57. p.), Kócsa, Kalmár, Varga T. – Kollega, Molnár B. (Pintér O., 88. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
BKV: Czuczi – Balogh M. (Csanálosi, 57. p.), Girán, Koszó, Ihos – Pokó, Tóth Sz. – Kiss D., Szegő, Nagy B. (Dinka, 91. p.) – Wágner (Balogh B., 75. p.)
Vezetőedző: Gelei Károly
Gól: Popov (43. perc), ill. Kiss D. (40. perc)

Az Érdi VSE NB III-as labdarúgó csapatának további őszi programja
10. forduló, 11.25., 13.00:
THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE
20. forduló, 11.29., 13.00: Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Érdi VSE
15. forduló, 12.02., 13.00: Nagyatádi FC–Érdi VSE
21. forduló, 12.06., 13.00: Érdi VSE–Komárom VSE
16. forduló, 12.09., 13.00: VLS Veszprém–Érdi VSE
17. forduló, 12.11., 13.00: Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email