22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: jónak tűnő visszatérés után jön az újabb feladat

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: jónak tűnő visszatérés után jön az újabb feladat

Az egyhónapos kihagyás után komoly meccsdömpingbe kezdett bele az Érdi VSE, amely november 22-én, 13 órától a BKV Előre ellen harmadik meccsét vívja egy hét alatt az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában. A mérkőzést az Érdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyelőre nem lehet panasz az Érdi VSE-nél a visszatérés utáni teljesítményre, hiszen Kalmár Domonkosék előbb Balatonfüreden értek el 1–1-es döntetlent, majd hét közben Kollega Krisztián duplájával győzték le a Tatabányát.

Ennek köszönhetően Limperger Zsolték kezdenek visszakapaszkodni az élmezőnyre. Az „őszi szünet” után még tizenegyedik érdiek a négy pont megszerzésével három-négymeccses hátrányuk ellenére már a hatodik helyet foglalják el 27 ponttal.

Az aktuális ellenfél, a BKV Előre ezzel szemben minden találkozóját lejátszotta, s tizennyolc mérkőzés után öt-öt győzelemmel és döntetlennel, nyolc vereséggel áll a tabella tizenharmadik helyén. A Gelei Károly által irányított közlekedésiek azonban jó formának örvendenek, hiszen legutóbbi három meccsükön nem kaptak ki: győztek Felcsúton és hazai pályán a Gárdony ellen, illetve egy pontot szereztek a Balatonfüred ellen a fővárosban.

A BKV házi góllövőlistájának élmezőnye rendkívül szoros, hiszen Balogh Bence, Wágner Richárd és Szegő Imre is egyaránt hat alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

A két csapat az elmúlt szezonokban is többször találkozott egymással: a 2015/16-os kiírás óta lejátszott hét meccsből ötöt nyertek az érdiek egy-egy döntetlen és BKV-siker mellett. Amióta Limperger Zsolt irányítja az Érdi VSE-t azóta a közlekedésiek még pontot sem tudtak szerezni az Ercsi úton. Igaz, a sorozatterhelésben lévő érdieknek így sem lesz egyszerű dolguk, hiszen hét nap alatt harmadik mérkőzésüket vívják vasárnap. Arról nem is beszélve, hogy december 11-ig még hat találkozó vár Bozsoki Imréékre.

– Még van hátra egy edzésünk a mérkőzés előtt, így azt mindenképp meg kellene várnunk, mert több meghatározó játékos szereplése is kérdéses, amely nagyban befolyásolhatja a mérkőzést, a felállást és azt, hogy mit tudunk játszani a BKV ellen

– fogalmazott azzal kapcsolatban Limperger Zsolt, hogy a Tatabánya ellen sérülés miatt már a 13. percben lecserélt Koós Gábor mellett többen is kisebb sérüléssel bajlódnak.

A november 22-én, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–BKV Előre mérkőzést Mencsik László vezeti, segítői Szarvas László és Kasza Dénes lesznek.

A mérkőzést az Érdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló
11.22., 13.00:
Érdi VSE–BKV Előre

Az Érdi VSE NB III-as labdarúgó csapatának további őszi programja
10. forduló, 11.25., 13.00:
 THSE-Szabadkikötő–Érdi VSE
20. forduló, 11.29., 13.00: Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Érdi VSE
15. forduló, 12.02., 13.00: Nagyatádi FC–Érdi VSE
21. forduló, 12.06., 13.00: Érdi VSE–Komárom VSE
16. forduló, 12.09., 13.00: VLS Veszprém–Érdi VSE
17. forduló, 12.11., 13.00: Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email