Hétvégi sportprogramajánló – 11.21-22.

Hétvégi sportprogramajánló – 11.21-22.

Hazai pályán játszik az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, ahogy a Kárpáti Farkasok öt jégkorongegyüttese is. A kosárlabdázók a Közgázzal csapnak össze, míg a tollaslabdázók Dunakeszin ragadnak ütőt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, az ÉRD női kézilabdacsapatánál a heti kötelező PCR-vizsgálatok során ismét két játékos tesztje lett pozitív, ezért a keret és a stáb harmadszor is tíznapos karanténba vonult, emiatt elhalasztották a november 22-re kiírt MTK elleni bajnokit.

A Delta RSE Érd is pályára lépett volna szombaton a Bolyaiban a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjában, ám az aktuális ellenfélnél, a Széchenyi Győrnél koronavírus-fertőzöttet találtak, ezért elhalasztották a mérkőzést.

További, az egyesülettel és a sportággal kapcsolatos hír, hogy a Magyar Röplabda Szövetség döntése értelmében az U11-estől az U19-es korosztályig minden utánpótlás-versenyt és edzést is felfüggesztettek a járványhelyzet miatt 2021. január 15-ig. Emellett hamarosan ismét felmérik, hogy az NB II-ben hogyan viszonyulnak a bajnoki folytatáshoz a klubok, így az sem kizárt, hogy hamarosan ezt a pontvadászatot is felfüggeszti az MRSZ.

November 20. és 22. között az ÉRD Aréna adott volna otthont a Magyar Darts Szövetség szezonzáró hétvégéjének, ahol három nap alatt öt versenyre került volna sor, de a járványhelyzet miatt nem tartják meg az eseményt.

LABDARÚGÁS

Az egyhónapos kihagyás után komoly meccsdömpingbe kezdett bele az Érdi VSE, amely november 22-én, 13 órától a BKV Előre ellen harmadik meccsét vívja egy hét alatt az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában. Részletes beharangozó ide kattintva!

A mérkőzést az Érdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló
11.22., 13.00:
Érdi VSE–BKV Előre

KOSÁRLABDA

Továbbra sincs könnyű helyzetben a VMG DSE férfi kosárlabdacsapata. Az NB II Közép B-csoportjában szereplő együttes szeptember közepe óta nem tud edzeni, a keret csak mérkőzésekre áll össze. Ebből kifolyólag nem lesz könnyű dolga Valaczkay Gábor 1–3-as győzelmi mérleggel álló csapatának, amely november 22-én, 17.45-től a 2–3-mal tizedik helyen álló Közgáz SC és DSK/A vendégeként lép pályára a bajnokság hatodik körében.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 6. forduló
11.22., 17.45:
Közgáz SC és DSK/A–VMG DSE

JÉGKORONG

Csak hazai! Öt különböző csapat összesen tizenegy mérkőzést játszik az előttünk álló hétvégén a Kárpáti Farkasoktól. Mindegyik együttesben közös, hogy egyaránt az Érdi Jégcsarnokban vívják meg soron következő mérkőzéseiket, miután az U10-eseknek szombaton tartanak tornát, majd vasárnap az U12-esek mindhárom együttese jégre lép.

U12, Kék bajnokság
11.22., 11.45:
Kárpáti Farkasok–Vasas SC
U12, Sárga bajnokság,
11.22., 09.15:
Kárpáti Farkasok Fehér–Vasas SC B1
U12, Piros bajnokság
11.22., 14.15:
Kárpáti Farkasok Piros–Dunaújvárosi Acélbikák
U10, Piros bajnokság, 11.21.
12.15:
Kárpáti Farkasok 1–DVTK; Kárpáti Farkasok 2–Gödöllői Muskétások
12.42: Kárpáti Farkasok 1–Kárpáti Farkasok 2; DVTK–Gödöllői Muskétások
13.24: Kárpáti Farkasok 2–DVTK; Gödöllői Muskétások–Kárpáti Farkasok 1
13.51: DVTK–Kárpáti Farkasok 1; Gödöllői Muskétások–Kárpáti Farkasok 2

TOLLASLABDA

A VS Dunakeszi által szervezett Magyarság Kupán ragadnak ütőt az Érdi VSE tollaslabdázói. A felnőtteknek szóló A- és C-kategóriájú viadalon az egyesület két-két női és férfi versenyzője lesz érdekelt.

Tollaslabda, VS Dunakeszi Magyarság Kupa
A-kategória
férfi egyéni:
Kis-Kasza Miklós, Orbán Gábor
női egyéni: Kőrösi Ágnes
női páros: Kőrösi Ágnes–Gonda Daniella
vegyespáros: Kőrösi Ágnes–Kis-Kasza Miklós
C-kategória
férfi egyéni:
Orbán Gábor
női egyéni: Bugyenszki Adrienn
vegyespáros: Bugyenszki Adrienn–Orbán Gábor

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email