Minden hír
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján többek között az október 1-től kezdődő, kötelező testhőmérséklet-mérés részleteiről is szó volt.
A kedd reggeli adatok szerint nyolc ember halt meg Magyarországon az elmúlt 24 órában koronavírus-fertőzés miatt, így összesen 757 elhunytnál tartunk. Az áldozatok közül egy budapesti.
A festési munkálatok után telepítik a végleges jelzőlámpákat. Az ideiglenes lámpákat hétfőn elbontották.
Szeptember 29-én és 30-án osztják ki az iskolai testhőmérséklet-méréshez szükséges eszközöket megyénként - közölte az Emmi.
A vírushelyzet nemcsak az iskolai mindennapokat írta felül tavasszal, hanem az IFÖ 2020-as választási rendjét is. Míg a korábbi esztendőkben tavasszal megtörtént a jelöltállítás, és szeptember végén megválasztották az új testületet, az idei évben változtak az időpontok és a rendszer is.
Út mellett lévő töltésnek ütközött, majd az oldalára borult egy kamion vasárnap délelőtt az M7-es autópálya 32-es kilométerénél, Martonvásár közelében – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2020-ban az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) kilencedszer rendezte meg Felcsúton a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, ahol az érdi Finta Noémi és Harakály Mariann elnyerte a junior különdíjat.
Az elődöntő első felvonásán elszenvedett 11–0-s hazai vereség után idegenben 11–1-re kapott ki az Érdi Baseball és Softball Team NB I-es férfi együttese a Budapest Red Wolvestól, így a harmadik helyért játszhat.
702 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel a hazánkban regisztrált esetek száma 24 716-ra nőtt, az aktív fertőzöttek száma pedig 18 815-re. Az elmúlt 24 órában elhunyt 13 beteg.
Technikai kiütéssel szerzett országos bajnoki címet az Érdi Muay Thai Box Egyesület küzdősportolója, Kovács Zsuzsanna.
A 62 éves Rob Daum csatlakozott a Kárpáti Farkasok stábjához. A 40 évnyi tapasztalattal bíró kanadai szakember elsősorban az edzők fejlesztésével foglalkozik.
Hosszú idő után rendeztek újra szumóversenyt, amelynek helyszíne ezúttal Szigetszentmiklós volt. A gyermektől az U23-as korosztályig indulhattak résztvevők, ahol 184 kategóriában hirdettek győztest.
Magabiztos sikert aratott a Delta RSE Érd a női röplabda NB II Nyugat A csoport 10. fordulójából előrehozott mérkőzésen. Az érdi tigrisek a Közgáz Juniort fogadták és verték 3:0-ra az Érd Arénában.
A tavalyi idényben a hatodik, ezúttal viszont a tizenegyedik fordulóig tartott az Érdi VSE veretlenségi sorozata, miután Limperger Zsolt együttese hazai pályán kapott ki 3–2-re a Lipót Pékség SE-tól az Ercsi úti Sporttelepen.
Magyarország lakossági hulladéktermelésének 20-30 sz, 800 000 tonna zöldhulladék. Ezt a számot könnyedén csökkenthetnénk komposztálással, ami még a növényeink számára értékes mesterséges humuszt is ad - mondja Szebenyi Péter, a JÖN Alapítvány vezetője, aki komposztszépségversenyt is indított.
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, köztük egy 30 éves férfi. Ő eddig a járvány legfiatalabb hazai áldozata. 620 koronavírusos beteg van kórházban, 38-an vannak lélegeztetőgépen.
A karantén idején hajlamosak voltunk a pánikbevásárlásokra, azaz arra, hogy túl sok élelmiszert halmozzunk fel a spájzunkban, aminek nagy részét aztán ki kellett dobnunk. Hogy ez ne fordulhasson ismét elő, a NÉBIH egy letölthető kisokost állított össze az élelmiszerek tudatosabb tartalékolásához.
Azt, hogy az Érd Vízközműnél jó szakemberek dolgoznak, tudjuk, márcsak az Országos Víziközmű Szerelőversenyből is, amit az érdi csapat nyert tavayelőtt. Most az is kiderült, hogy az ott dolgozók rendkívül kreatívak. Állandó kiállítást csináltak ugyanis a Duna-parton a kiselejtezett gépeikből.
33-20-as vereséget szenvedett a Váci NKSE vendégeként az ÉRD női kézilabda csapata az NB I hetedik körében. Horváth Roland lányai ugyan becsülettel küzdöttek, de nem tudták tartani a lépést a jó erőkből álló hazaiakkal.
A karantén miatt elmaradt városi rendezvények után a családok közösségi élményekre kiéhezve "rohamozhatták meg" a Magyar Földrajzi Múzeum szombati őszköszöntő programját. Három óra elteltével pedig kertjeik legújabb díszeivel: madárodúkkal, etetőkkel, virágokkal és cserjékkel térhettek haza.
A női kézilabda NB I hetedik fordulójában a Váci NKSE vendégeként lép pályára az ÉRD női kézilabda csapata. Kövesse figyelemmel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítésünket a mérkőzésről!
De ezeket még nem kell megnyitni, mert "egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk" - mondta a miniszterelnök a közösségi oldalán egy videóban az operatív törzs szombat reggeli ülése után. "Valószínűleg a számok emelkedni fognak, és valamikor majd ezeket meg kell nyitnunk"-tette hozzá.
A hideg és az eső miatt mégsem a múzeumkertben, hanem a Magyar Földrajzi Múzeum tetőterében rendezik meg az őszköszöntőt a szervezők, akik kérik, mindenki viseljen maszkot a rendezvényen. Egy pár foglalkozás emiatt elmarad, mutatjuk, hogy mi az, ami nem.
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 23 077 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 730 főre emelkedett, 5099-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 17 248 fő.
A mai technológiákkal nulla energiafogyasztású házakat is lehetne építeni, az új építésű ingatlanok között mégis többségben vannak a kondenzációs gázkazánnal fűtött házak. Hogy állunk a zöld, azaz fenntartható építkezési megoldásokkal? Mitől válik egy ház passzívvá és mitől aktívvá?
Mélyen áron alul értékesített önkormányzati ingatlanokat közvetlen munkatársainak Elek Sándor (Fidesz-KDNP) törökbálinti polgármester az önkormányzati választásokat megelőzően, ezért az LMP feljelentést tett a rendőrségen - hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón.
Minden nap elvégezteti az emeltszintű fertőtlenítéseket személyszállító járművein a nemzetközi, a budapesti elővárosi és a fővárost érintő távolsági járatokon a MÁV-START. A Volánbusz az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítja, valamint fokozott tisztítást rendeltek el az állomásokon.
Eltűnt az aknafedő a parkvárosi alagút járdájáról, ami miatt kissé életveszélyessé vált a gyalogos közlekedés. A Magyar Közút a bejelentést követően azonnal intézkedett és megoldotta a problémát, számolt be róla Gál Alex, a Szövetség Érdért frakció képviselője közösségi oldalán.
Sajtótájékoztatón értékelte az érdi Fidesz-KDNP-Összefogás frakció vezetője az elmúlt időszak közgyűlési munkáját, illetve a szeptember 24-ei ülésen elhangzottakat.
Nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ennek következtében 4-5 hét múlva emelkedhet a halálozások száma is - mondta Müller Cecília az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
A járványügyi helyzet változása miatt folyamatosan új szabályok születnek. Szeptemberben és októberben újabb intézkedések léptek életbe, melyeket az alábbiakban foglalunk össze.
A hivatalos adatok szerint jelenleg 49 battai áll járványügyi megfigyelés alatt, ebből 6 személy igazolt koronavírusos fertőzött beteg - adta hírül közösségi oldalán Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere.
Hivatalos közleményben számolt be róla az ÉRD női kézilabda csapata, hogy mindenkinek negatív lett a tesztje.
Az ÉRD női kézilabda csapata, az Érdi VSE labdarúgói, a Delta RSE Érd röplabdázói, a Kárpáti Farkasok jégkorongozói, az Érdi Baseball Team felnőtt NB I-es együttese, továbbá az Érdi Spartacus 23 szumósa is megméreti magát a hétvégén.
A V-HÍD Zrt.,a 40. számú vasútvonal, Velencei út feletti felüljárón, zajvédőfalat épít a következő napokban.
Az átlagos méztermés negyede, rosszabb esetben ötöde várható az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Az áprilisi fagyok legnagyobb kárvallottja a közkedvelt akácméz, aminek az ára jóval borsosabb lesz, már ha egyáltalán akad majd belőle a piacon.