Teljes hosszában aszfaltozott lett a Nyírfa utca, a hiányzó 400 méter is szilárd burkolatot kapott.
Idén immáron negyedik alkalommal rendezik meg Simonpusztán a Nemzeti Lovaskultúra Központban a Nemzeti Vágta ÉRDI előfutamát július 23-án. A program ingyenes!
Az agglomerációból egyedül Érd – mint a terület egyetlen megyei jogú városa – lesz tagja a tanácsnak.
Fürjes-Budai Nóra első helyezett lett a Turul rangsorban, oktatás kategóriában.
Ötvenötezren követelik a szemétáradat elleni érdemi lépéseket.
A katasztrófavédelem egységes hívószámot vezet be a hozzá érkező téves tűzátjelzések lemondására.
A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Egykoron pilóta volt, manapság szenvedélyének, a régi rádiók gyűjtésének hódol. A Tárnokon élő Zákányi Ferenccel beszélgettünk.
Elfogadták a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
A vidékiek közül a 6-ik, összességében a 23-ik legjobb középiskola az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium.