Az M0-s autóút déli szektorán javítják a Hárosi Duna-hidat.
Kedd estig lehet még támogatni licitálásokkal azt az ivartalanítási programot, amit a Sirius tervez indítani az összegyűlt felajánlásokból, hogy ne legyen annyi kóbor állat Érden. Eddig 250 ezer forint gyűlt össze a Civil liciten, a cél 300-400 ezer forint lenne.
Már múlt hét végén lejátszották az első mérkőzéseket a baseball- és softballbajnokságokban. Az érdi együttes viszont a mögöttünk hagyott hétvégén kezdte meg hazai szereplését – nem is rosszul.
Szerda éjfélig érvényes hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Elkészült Magyarország első patkánytérképe, amely a tízezer főnél több lakosú települések helyzetét vizsgálta. A térkép alapjául a Sokk a rovar? nevű facebook-oldalon megjelent kérdőív szolgált, melyet négyezren töltöttek ki.
Röviden: nem sokáig, egyszerűen azért, mert aztán már nem lesz mit. Érvényes ez a mezőgazdaságra is, aminek vegyszerhasználatra és monokultúrákra épülő nagyüzemi verziója helyett az észérv és az EU-s agrárpolitika is az ökogazdaságok térnyerését támogatná. De mi a helyzet itthon?
A laktózérzékeny fogyasztók egészségének védelme érdekében a Lidl Magyarország Bt. visszahívja azon Laktózmentes túrós rétes, 690g, 6 db-os termékét, amelynek csomagolásán az szerepel: minőségmegőrzési idő: 08.11.2020.. A gyártó vizsgálatai alapján a termék maradvány-laktózmennyiséget tartalmazhat.
Június végétől október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 1,5 millió magánszemélynek, egyéni vállalkozónak küld értesítést az adószámla egyenlegéről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza – közölteék.
Az Érdi Spartacus SC hat szumósa volt érdekelt a Kazanyban rendezett U21-es, U23-as és felnőtt Európa-bajnokságon. Buzás Patrik az U23-asoknál -77 kilóban lett Eb-győztes, míg csapatban az U21-es és U23-as magyar együttes is diadalmaskodott.
A GreenDependent Intézet idén 8. alkalommal szervezte meg az EnergiaKözösségek energiamegtakarítási versenyét, hatodik éve az E.ON támogatásával. A közösségi-háztartási megmérettetésre egy érdi csapat is benevezett, akik a 21 résztvevő közül végül a 6. helyen végeztek.