Daróci Lajosné Márta, az IRKA vezetője egy verscsokrot állított össze olvasóinak az érdi irodalomkedvelők és amatőr írók, költők írásaiból. Az Érd FM-nek pedig interjút adott egyikük, Nagy-Rakita Melinda.
"Közkívánatra felújítottuk a rénszarvasunkat a szánjával. A Főtéren, a Vigadó előtt már látható!" - számolt be róla Cszőik László, Érd polgármestere.
Érden 80% a kis- és középvállalkozások aránya, így a kormány mai döntése milliárdos csapást mér az önkormányzatra, írja közösségi oldalán Csőzik László Érd polgármestere a kormányfő döntésére reagálva, amely szerint a kkv-k és egyéni vállalkozások iparűzési adóját januártól megfelezik.
A moldovai Julia Leorda ellen kezdte meg szereplését az Érdi Spartacus SC birkózója, Dénes Mercédesz a bukaresti Európa-bajnokságon.
Az szja-bevallás benyújtási határidejéig több alkalommal és országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai. A Budapesten kívül 11 megyében felállított rögtönzött ügyfélfogadási helyeken a NAV szakemberei az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek.
Feke Pál, a Konyhafőnök VIP című műsorának győztese főnyereményéből egymillió forintot a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára ajánlott fel.
A kis- és középvállalkozások és az egyéni vállalkozók iparűzési adóját megfelezi a kormány, amely arról is döntött, hogy 2021. július 1-ig változatlan formában hosszabbítja meg a hitelfizetési moratóriumot. Frissítés! A döntésre reagált az Érdi Fidesz elnöke, T. Mészáros András.
Ezüstérmes lett a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola harmadik korcsoportos fiú floorball csapata, amely ezzel az eredménnyel bejutott az országos döntőbe.
Második helyen végzett Záhonyi Patrik, az érdi Masters SE akrobatikus rock and roll táncosa a lengyelországi junior páros formációs világbajnokságon
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán még arról tájékoztatott, szilveszterkor nem lehet tüzijátékozni, a Telex viszont kiszúrta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent rendelet csak a közterületeken tiltja a tüzijátékozást. A rendőrség pedig megerősítette, magánterületről lehet tüzijátékozni.