Már a június 14-i héten megkezdi a felkészülést a tervek szerint augusztus elsején rajtoló új szezonra az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, amely öt edzőmeccset vív június 26. és július 25. között.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az általa adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet alapján városi elismeréseket adományoz. Az alábbi elismerésekre tehető javaslat.
Két érdi orvossal beszélgettünk arról, hogyan alakult a betegforgalom március közepétől április végéig, illetve az elmúlt két hétben. Mint elmondták, a betegek nem az újranyitás óta sem rohamozták meg a rendelőket, de az ovi, bölcsi beindulásával nőhet az esetszám a gyermekorvosoknál.
Az ELMŰ júniusban karbantartási munkálatokat végez Budaörsön, ami miatt áramszünet várható június 11-én, 15-én, 16-án és 17-én.
Különleges, gyűrűs napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, amit naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel lehet majd követni. A részleges fogyatkozás 12 óra 4 perckor kezdődik Érden és a környéken, a maximális kitakarás 12 óra 45-kor lesz.
Világszerte átalakulásokat hoz a járvány, többek között a városszervezésben és a közlekedésben. Vajon mi lesz Érddel, amely a legdinamikusabban növekvő magyar város, teli megoldatlan problémával? Erről kérdeztük Varga Illés Levente városfejlesztési szakembert.
3641-ről 3678 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg.
14 549-en kapták meg az oltás első, 39 356-an pedig a második adagját az elmúlt 24 órában, így 5 311 476-en már legalább az első dózist felvették, míg 4 112 876-an már a vakcina mindkét adagját megkapták. 206 új fertőzöttet regisztráltak hazánkban, miközben 7 újabb áldozatot követelt.
Kedden a teljes városra kiterjedő melegködös szúnyogirtást végeznek, a vizes élőhelyeken pedig a lárvákat gyérítik. Az önkormányzat monitorozza az eredményt, várja a lakosság visszajelzéseit is – mondta a Bundáskenyérben Csőzik László, hangsúlyozva: hogy mennyi a szúnyog, az a lakosságon is múlik.
Módosult a fúrt kutak bírságmentes engedélyezésére vonatkozó határidő: 2020. december 31-éről 2023. december 31-ére.