Világszerte ünneplik az apák napját, csak számos helyen eltér, hogy a jeles nap mikorra esik.
Hatodik alkalommal jutalmazta Pócsi Dóra-díjjal a diákokat szociális érzékenységük és közösségért végzett munkájuk elismeréseképp a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központja. Az emléklap mellett a Dóri írásait, rajzait tartalmazó könyvet kapták ajándékba a diákok.
Szabó Beáta, az Érd FM 101.3 Zónázó című műsorában Salgó Attilával, a Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferensével beszélgetett. A téma ezúttal a diákmunka volt.
Ki ne ismerné a szomszédos Diósdon élő Bárdosi Sándort, a sidney-i olimpia ezüstérmes birkózóját, akit többek között arról kérdeztünk, milyen emlékeket ébresztenek benne a közelgő tokiói ötkarikás játékok.
A legendás Alabárdos étterem séfjeként Diósdról ingázott a budai Várba két évtizeden át, aztán gondolt egy nagyot, és nekivágott a nagyvilágnak. London, majd Florida után meg sem állt Japánig, hogy aztán mégiscsak itthon találjon önmagára. Bicsár Attilával beszélgettünk.
Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak: a több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket.
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere elismerése jeléül oklevelet és ajándékcsomagot küldött annak a 14 nyolcadikos és 4 tizenkettedikes diáknak, akik tanulmányaik alatt végig kitűnő eredményt értek el, további 60 tanuló pedig kiemelkedő versenyeredményeivel öregbítette a város hírnevét.
Az Átlátszó.hu azt írja, érdi ügyészek hivatalból nyomozást rendeltek el a T. Mészáros Andrást, a Fidesz érdi elnökét, volt polgármestert érintő feljelentés alapján. A feljelentésben pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés is szerepel.
Szombaton gomolyfelhős, részben napos időre számíthatunk. Főleg északkeleten és a dunántúli tájakon alakul ki zápor, zivatar. A középső területeken kisebb a csapadék valószínűsége. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.
Már üzemel az új, modern, a radiológiai és urológiai vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen ultrahang-berendezés június 11-étől a Százhalom Egészségügyi Központban.