22_03_29_erdmost_nincskep

Újra versenyezhetnek a birkózók

22_03_29_erdmost_nincskep

Újra versenyezhetnek a birkózók

Elkészült a birkózók 2020-as őszi versenynaptára, ennek értelmében már szeptembertől ismét versenyezhetnek az Érdi Spartacus birkózói, akik augusztus elején még strandbirkózásban jeleskedhetnek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A koronavírus-járvány még alakíthatja, de elkészült a Magyar Birkózó Szövetség őszi versenynaptára, amely igencsak sűrűre sikeredett, hiszen tavasszal számos fontos versenyt elsöpört a vírus, amiket most pótolnak.

Az Érdi Spartacus SC-nél már régóta újra a normál keretek között készülhetnek a sportolók, akiknek azonban továbbra sem volt versenyzési lehetőségük. Egészen eddig, hiszen augusztus elsején Balatonfüreden rendezik a strandbirkózó országos bajnokság második állomását, majd a harmadikat 15-én a budakalászi Lupa Beachen.

Ezt követően viszont már a megszokott szőnyegen is folytathatják. Az első megmérettetésre szeptember 5-én kerül sor, ekkor rendezik ugyanis a diák egyes és kettes korcsoport szabadfogású területi diákolimpiai küzdelmeit, a kadet korosztály országos bajnokságát is. Ezt követően egy héttel a junior, majd a felnőttek ob-jára is sor kerül, szeptember végén a szabadfogásúak diákolimpiai döntőjét tartják a diák egyes és serdülő korosztályoknak.

Októberben 23-as ob-t, kadet és junior Európa-bajnokságot is tartanak, illetve több korosztályban lezárják a diákolimpiai küzdelmeket. Novemberben a diák kettes korosztály és serdülő országos bajnokságot és U23-as világbajnokságot is rendeznek. Az év utolsó hónapjában tartják a junior vb-t, a serdülő ob-t és a felnőtt világbajnokságot is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email