Különleges, online versenyen nyerte meg a csacsa-rumba kategóriát, míg csacsa-rumba-jive kategóriában harmadik lett a Fulldance TSE 13 éves érdi táncosa, Révész Alicia.
Június 30-án a tárnoki Ifjúsági Házban ingyenes használtruha-osztást tartanak a Magyar Vöröskereszt közreműködésével, 9 és 11 óra között.
Július 1-je munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók számára. Semmelweis Napon zárva tartanak a háziorvosi, a fogorvosi és a szakorvosi rendelők, valamint a védőnői tanácsadók.
Durso Giuliano, Gál Szabolcs, Gera Dávid, Májer Gergő, Melczer Vilmos, Mojzer György és Pál Szabolcs is távozik az Érdi VSE NB III-as csapatától, melynek megvan az első új szerzeménye, az FC Dabastól érkező Fradi-nevelés, Popov Patrik személyében - számolt be róla a klub honlapja.
A lehetőség adott! Éljen vele!
Helytállás-díjat kapott a tavalyi Summerfest, ami az online térben, huszonöt ország részvételével zajlott. A programokat idén már élőben, de zártabb keretek közt láthatja a közönség augusztus 12-21. között. Jön a Csík zenekar, Palya Bea is fellép, és készülnek egy nagyszabású előadással is.
A Liszt Ferenc sétányon az egyik társasház első emeleten ütött ki kisebb elektromos tűz. A füst a közműalagúton keresztül elterjedt az épület egy részében.
Kedden napnyugta után a katasztrófavédelem kémiai, szerdán az önkormányzat biológiai gyérítést végez a városban, mert az elmúlt időszak kedvezett a szúnyogok elszaporodásának.
Teherautó hátuljába rohant egy kisteherautó hétfőre virradóra az M7-es autópálya 26-os kilométerénél, Martonvásár közelében.
Kánikulában bágyadtabbak vagyunk, reflexeink, koncentrációnk csökken, akár autót vezetünk, akár gyalogolunk. A rendőrség és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság összegyűjtötte, mire érdemes vigyázni, ha a hőségben volán mögé ülünk, illetve gyalogolunk.