Érd alsón mind a Budapest, mind a Székesfehérvár felé vezető oldalon jegyautomatákat szereltetett fel a vasúttársaság, jelentősen megkönnyítve azok dolgát, akik nem applikáción keresztül veszik a jegyet. Így nemcsak gyorsabbá, hanem olcsóbbá is válik a jegyvásárlás.
Nem könnyű témát feszeget A nő, ha elmúlt 40 című előadás, amely Janikovszky Éva írásai alapján készült, Horváth Lili és Kakasy Dóra szereplésével. A darabot Tollár Mónika rendezte, és most ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a Parkvárosi Közösségi Házban december 5-én.
November 13-án 17.30 és 20.30 között ismét lesz lehetőség korcsolyázni az Érdi Jégcsarnokban (2030 Érd, Velencei út 39-41.) – hívta fel a figyelmet a Kárpáti Farkasok honlapján.
„A ló, mint a magyar nemzet régi jelképe az ünnepek alatt” címmel hirdetett rajzpályázatot gyermekeknek a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület és a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ.
Egy hétvége alatt két versenyen is indultak a Masters SE akrobatikus rock’n’rollosai, akik a Pestszentimrei Sportkastélyban előbb a kickdance bajnokságon szereztek egy arany- és egy bronzérmet, majd a területi versenyen további egy ezüst- és két bronzérmet - számolt be róla a klub.
November 10-én gallyazást végez az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény Érden, az Erzsébet utca Béke tér felé eső részén, ezért azt kérik, a parkolóban ne álljanak meg autóikkal, gépjárműveikkel.
Megszerezte harmadik győzelmét a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata. Az NB II Közép A-csoportjának ötödik körében az érdiek a Közgáz SC és DSK/B csapatát győzték le 81-67-re.
November 10-én, 18 órától az NB I/B-be kieső, de ott a Keleti csoportot nyolc meccs után hibátlan mérleggel vezető Békéscsabai ENKSE vendégeként kezdi meg szereplését a Magyar Kupában az ÉRD női kézilabdacsapata.
Az Érdi Spartacus SC 44 kilogrammos birkózója, Narancsik Bence és 68 kilós sportolója, Jakab Dániel is bronzérmet szerzett a serdülő szabadfogásúak Püspökladányban rendezett korosztályos országos bajnokságán.
Minden szombaton 10 és 12 óra között zárva tart az ÉRD Aréna uszodája – számolt be róla közösségi oldalán az intézmény.