22_03_29_erdmost_nincskep

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az általános iskolásoknak a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg szeretnék írni. A középfokú iskolák korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2022/2023-as tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkezőket – emlékeztettek.

Az intézmények 48 százaléka – 543 középiskola – jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló ezen iskolák valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképpen részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon – írta a hivatal. Ezen iskolák és a feladatellátási helyek adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk a www.oktatas.hu honlapon érhetők el.

További cikkeink

Országos tendencia, hogy a mammográfiai szűrő-vizsgálaton – amely az emlőrák kiszűrésére szolgál – a behívottaknak csak egy töredéke jelenik meg. Dr. Nahn Krisztina mammográfia szakmai

További cikkeink

Ha már van Érden egy kiváló futópálya, ráadásul van egy csodás Duna-partunk, ami szintén
A budaörsi rendőrök kérnek segítséget egy sofőr azonosításához, aki balesetet okozott, majd elhajtott a

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email