Januárban folytatódik az érdi háziorvosok oltási akciója. Cikkünkben mutatjuk, hogy mely háziorvos melyik időpontban és milyen vakcinával olt. Érdemes előre jelentkezni az oltásra. Nemcsak az ismétlő, hanem az első vagy a második dózist is beadják.
Januárban elindult A nagy érdi könyves kihívás 2022. Szalisznyó Edinával, az Érdi Könyvklub alapítójával, a kihívás
szervezőjével beszélgettem könyvekről és az olvasás jelentőségéről.
Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója arról ír az intézmény közösségi oldalán, hogy a 260 millió forint fejlesztési keretből miért nem vesznek CT vagy MR berendezést. Mint kiderül, ennek technikai és személyi okai vannak.
Öt mérkőzést játszottak a Kárpáti Farkasok utánpótláskorú jégkorongozói az elmúlt napokban, melyeken két győzelem mellett három vereséget szenvedtek el.
A Bundáskenyér 101.3 Bundáskenyér című műsorában Babic Vladmirirel, a Kárpáti Farkasok edzőjével és szakmai vezetőjével beszélgettek munkatársaink, a január 3. és március 28. között zajló Hokisuli programról.
A diósdi Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár január 13-án, csütörtökön 13 és 18 óra között lesz nyitva. Délelőtt 9-12 óráog technikai okok miatt tart zárva- tájékoztatta látogatóit az intézmény közösségi oldalán.
Az eset még szombaton történt, amikor is az M1-M7 közös bevezetőjén a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája előtt büntetőfékezett egy kis furgon, melynek következtében három autó is balesetezett. A felvételeken jól látszik, mennyire balesetveszélyesek az ilyen esetek.
Budaörs város Önkormányzatának döntése alapján január 1-től a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKN) keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió végzi a hulladékszállítási közszolgáltatást a településen. Itt vannak a legfontosabb információk a szolgáltatóváltás után.
A januári akciónapokon előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet a háziorovosoknál oltásra jelentkezni Budaörsön is, elsősorban pénteken és szombaton. A pontos napokat az alábbi táblázat tartalmazza.
Az Igazságügyi Minisztérium és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság között született együttműködési megállapodás keretében nyitotta meg kapuit Érden az Áldozatsegítő Pont.