A világon 146 110 536 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 096 693, a gyógyultaké 84 123 195 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Kilencvennyolc százaléka levegő, súlya semmi, mérete annál nagyobb, szigetelünk vele házat, csomagolunk bele tévét – mi
az? Igen, a hungarocell. Kevesen tudják: ma már a polisztirol száz százalékban újrahasznosítható, a módszer adott, csak épp az üzemekig nem jut el a háztartásokból.
A legjobb tizenhat között búcsúzott a budapesti BOK Csarnokban rendezett korosztályos karate Európa-bajnokságon az MTK Budapest érdi sportolója, Botos Botond.
Az NB II-es Szolnoki MÁV FC és az NB III-as Jászberényi FC elleni felkészülési mérkőzések mellett az edzéseken is bizonyított, s megállapodott az Érdi VSE vezetőségével az együttes új igazolása, a 21 éves védekező középpályás, Durso Giuliano.
A magyar felnőtt lakosság 61,7%-a biztosan be akarja magát oltatni, vagy már meg is történt ez - derül ki a KSH hetente elvégzett felmérésének legfrissebb fordulójából. A vakcinát biztosan felvenni kívánók aránya most először emelkedett 60% fölé. Igaz, az oltásra nyitottak tábora ezzel nem bővült.
Nem kis bravúrt bemutatva félidei ötgólos hátrányát ledolgozta és 33-33-as döntetlent ért el a dobogó 3. helyén álló MTK Budapest vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában. Horváth Rolandék pontszerzésükkel a tabella 8. helyére léptek előre.
Óriási figyelem kíséri azt a bejelentést, ami szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegális kutak moratóriumának 2020-ig szóló meghosszabbítását.
Érd Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 82. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet jegyzői munkakör betöltésére.
18 órától a tabella 3. helyén állü MTK Budapest vendégeként lép pályára az Elektromos Sportcsarnokban a tizedik helyezett ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában.
Hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton reggel meghalt Monspart Sarolta tájfutó világbajnok. A Nemzet Sportolója 76 éves volt. Az Érdi Szenior Akadémián tartott előadásaival búcsúzunk tőle.