22_03_29_erdmost_nincskep

Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány

22_03_29_erdmost_nincskep

Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány

Rendkívüli jogrendről és veszélyhelyzet elrendeléséről döntött szerdán a kormány. Ezzel betiltják a 100 főnél nagyobb rendezvényeket is az országban, emiatt Érden is korlátozásokat vezetnek be.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján jelentette be a vészhelyzet elrendelését Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azt mondta: azok a döntések, amiket a kormány meghozott, bizonyos tekintetben példátlanok a rendszerváltás óta eltelt harminc év történetében. 

Az egyetemi oktatást felfüggesztik, mivel az eddigi fertőzöttek jellemzően ebből a közegből kerültek ki, ezért a felsőoktatási intézmények látogatását felfüggesztették. A középiskolák, általános iskolák bezárását nem tartják szükségesnek, ugyanis ott nem jellemző a megbetegedés.

Emellett a 100 főnél nagyobb beltéri, 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását is megtiltották. Városunkban mindez azt jelenti, hogy a Szepes Gyula Művelődési Központban elmaradnak a márciusi rendezvények, azokat egyelőre húsvét utánra halasztják. A 60 év feletti korosztály érintő foglalkozások nem kerülnek megtartásra létszámtól függetlenül (nyugdíjas klubok, meridián torna), valamint  a terem bérlési lehetőség is bizonytalan ideig szünetel. 

A Csuka Zoltán Városi Könyvtárban a következő hetekben nem várható 100 főnél nagyobb beltéri esemény, így amíg ezzel ellentétes intézkedés nem történik, addig a programokat megrendezik.

Fekete-Mácsai Anetta, A Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese az ÉrdMostnak azt mondta nincs olyan rendezvényük, amit le kellene mondaniuk. A következő nagy rendezvény a föld napja lesz április 25-én, valamint április elején egy múzeumbarátköri előadásuk lesz, ezen azonban körülbelül 50 fő szokott megjelenni, így azt sem törlik, ugyanakkor az iskolák folyamatosan mondják le a múzeumi órákat. 

Zólyomi Ádám, az Érd Aréna létesítményvezetője azt mondta, hogy jövő héten lenne egy karateverseny az Arénában, amin több mint száz versenyző, kísérő és néző volna, ezért azt a kormányhatározatnak megfelelően nem rendezik meg. Az uszodahasználattal kapcsolatban vizsgálják a helyzetet, egyelőre nem zárják be az Aréna és a Gárdonyi medencéit sem. 

Az Érdi Galéria sem mondja le a rendezvényeit egyelőre, Kéri Mihály művészeti vezető arról tájékoztatott, hogy ugyan a megnyitókon szép számmal szoktak lenni, de az sem éri el a száz főt, ezért nem gondolkodnak a zárásban, vagy a programok elhalasztásában.

Az ÉRDI VSE az utánpótlás edzéseit megtartja, hiszen azok szabadtéren zajlanak, azonban a hétvégi meccs kapcsán még nincs intézkedés.Szombaton lenne egy tollaslabda verseny a Batthyány Iskolában a diákolimpiára történő felkészülés jegyében, de az elmarad technikai okok miatt, erről már hét elején döntöttek. 

A női kézilabdacsapat elhalasztja a suli kézilabda utánpótlás program következő mérkőzéseit a hétvégén, illetve a babakézi és ovikézi foglalkozásokat visszavonásig szüneteltetik. 

A következő órákban és napokban kormányrendeletek fognak megjelenni, amik egyértelműen tisztázzák majd a helyzetet Gulyás szerint.

A legfontosabb intézkedések:

  • beutazási tilalom lesz Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból, kivéve, ha magyarokról van szó, nekik otthoni karantént rendelnek el, például sem boltba, sem gyógyszertárba nem mehetnek le;
  • a szlovén, osztrák határokon is szigorítások lesznek; repülőket, vonatok és buszok járatokat leállítják szerda éjféltől; de például a horvát határ is szigorúbb lesz;
  • szankciókkal sújtják a valótlan nyilatkozatokat tevők, és azokat is, akik megszegik a karantént;
  • egyetemi oktatás csak távoktatásként történhet; csütörtöktől, legkésőbb hétfőtől zárják be az egyetemeket;
  • 100 főnél nagyobb beltéri, 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják; ez munkahelyekre és bevásárlóközpontokra nem vonatkozik, de mozira és színházakra igen, nem számít, hány néző van.
  • felfüggesztik a Határtalanul programot;
  • a külföldi kirándulásokat is a diákoknak megtiltják.

Csőzik László polgármester közösségi oldalán a bölcsődék, óvodák működésével kapcsolatban hozzátette:

Ameddig a közoktatás működik, addig az érdi óvodák és a bölcsődék bezárását nem érezzük indokoltnak. Amint az Operatív Törzs javasolja a közoktatási és köznevelési intézmények korlátozását/bezárását, mi is azonnal megtesszük a szükséges intézkedéseket saját hatáskörünkben.

Figyeljünk egymásra és szeretteinkre, és kerüljük a pánikot. Érden az önkormányzat és a városi intézmények felkészültek, és megtették a szükséges intézkedéseket.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email