22_03_29_erdmost_nincskep

Ne fűts hulladékkal!

22_03_29_erdmost_nincskep

Ne fűts hulladékkal!

A Ne Fűts Hulladékkal Mozgalom Budaörsről indult, de már országos hírűvé nőtte ki magát. Az Érd FM 101.3 munkatársa Váradi Zsolttal, a mozgalom elindítójával és Hegymegi-Barakonyi Bálinttal, az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület tagjával beszélgetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Ne Fűts Hulladékkal Mozgalom két éve indult, eredetileg Budaörsre összpontosítva. Váradi Zsolt ötletgazda fiatal szülőként szembesült azzal, hogy rossz a levegő a településen, ami a gyermekeiknek sem tesz jót. „Eleinte csak közösségi találkozókat szerveztünk, majd együttműködés céljával az önkormányzatot is felkerestük és azt mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, elég sok mindent értünk el az elmúlt két évben.”

Miután helyben el tudtak érni eredményeket, így jött az országos mozgalom ötlete, ami viszont körülbelül 4 hete indult. Korábban rengeteg pénzbe és időbe került volna olyan méréseket végezni, melyek össze is hasonlíthatóak egymással, de időközben megjelentek a piacon a viszonylag olcsó mérőkészülékek és ezzel végeztek méréseket, így sokkal kézzelfoghatóbb a levegő szennyezettségének a mértéke. A mérések kimutatták, hogy napközben az egészségtelen kategóriába tartozik Budaörs levegője, ezért lépéseket tettek, elsőként a lakosok fűtési szokásaira fókuszálva, hiszen sokan nem megfelelő anyagot használtak e célra.

„Fontos, hogy megértésék a lakosok, hogy nem szerencsés dolog mérgezni a szomszédot, a szomszéd családját, gyermekeit, de saját magunkat sem.”  Váradi Zsolt szerint a problémát első sorban a közösségnek kell megoldani és egy komoly szemléletváltásra volna szükség a lakosság részéről. Tavaly novemberben helyezték ki a mérőket, így számadatok még nincsenek, de tevékenységüknek köszönhetően levegő minősége Budaörsön a tél kellős közepén is javult, és ez bizakodással tölti el a mozgalom elindítóját. „Az lenne a jó, ha ezek a mérők maradnának a következő szezonban is és akkor össze tudnánk hasonlítani az eredményeket.”

Az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület, az ÉrdKöVE is csatlakozott a Ne Fűts Hulladékkal Mozgalomhoz. „A mi városunkban is tapasztaltuk, hogy rossz a levegő fűtési szezonban és kicsit lemaradva Budaörstől, de mi is beszereztünk 6 db légszennyezettség-mérőt. Az esti órákban, amikor a fűtés beindul, akkor egyértelműen megnő a légszennyezettség” – mondta Hegymegi-Barakonyi Bálint, egyesületi tag. Néhány héten belül befejeződhet a készülékek telepítése, és folyik az egyeztetés a budaörsiekkel, hátha be tudják illeszteni az ő rendszerükbe az érdi adatokat, mert egyébként még komoly programozási, szoftverfejlesztési procedúrára lenne szükség.

A rossz minőségű fával, nem megfelelő anyaggal való fűtést mindenképpen vissza kellene szorítani, és bár hivatalos légszennyezettség-mérésre Érden egyelőre nem kerül sor, ezekkel a nem akkreditált, nem hivatalos mérőeszközökkel próbálják a jövőben monitorozni Érd levegőjének a minőségét. Egyelőre 6 darab készülék fog üzemelni, többet nem vásárol az egyesület, de szeretnének egy akciót indítani, mely szerint bárki „örökbe fogadhat” vagyis vásárolhat magának egy ilyen eszközt és a saját házánál üzemeltetheti. „Ha pedig megosztja velünk a mérések eredményeit, akkor azok bekerülhetnek az érdi adatok közé.”

Itt hallgathatja meg az elhangzott beszélgetések:



 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email