22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: győzelemmel búcsúzott a 5 Stars

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: győzelemmel búcsúzott a 5 Stars

6–4-es győzelemmel búcsúzott az ÉRD Arénától a kieső csapatok találkozóján a 5 Stars Érdi VSE, amely a Hidegkúti SC-t múlta felül a futsal NB II Nyugati csoport alsóházi rájátszásának utolsó, 10. fordulójában. Varga Lászlóék bíznak benne, hogy legjobb kiesőként maradnak a másodosztályban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, egy fordulóval a bajnokság vége előtt a Budapesti Atlétikai Klub a sereghajtó Hidegkúti SC legyőzésével biztosította NB II-ben maradását, amely egyben azt is jelentette, hogy a Hidegkút mellett a 5 Stars Érdi VSE is kieső helyen végez a másodosztályban a két csapat záró fordulóbeli eredményétől függetlenül.

Az alsóházi rájátszás 10. fordulójában tehát a két kieső vívott egymással amolyan búcsúmeccset az ÉRD Arénában.

A mérkőzés is ennek szellemében, sportszerű keretek között, nyugodt mederben zajlott. A tét nélküliség pedig sok szép akciót eredményezett. Ugyan a vezetést Zsoldos Áron révén a vendég fővárosiak szerezték meg, de a félidő derekán előbb Lak Imre egyenlített, majd a hajrájában Kertész Bence gólja már érdi előnyt jelentett (2–1).

A második játékrész elején egy kijátszott akció végén Plajner Ákos kétgólosra növelte a 5 Stars előnyét és ugyan Kovács Gergely gyorsan bevette Pintér Olivér kapuját (3–2), de erre előbb Haála Kada, majd egy bombagóllal H. Zováthi Bendegúz válaszolt (5–2).

A 34. percben fél perc leforgása alatt Hegedűs Dániel és Bocsev Balázs révén visszajött egy gólra a Hidegkút, amelynek a döntetlenre is volt esélye, de az utolsó percben Lak Imre nem hibázta el büntetőjét és kialakította a 5 Stars Érdi VSE 6–4-es sikerét.

„Egy olyan mérkőzés volt, aminek már nem volt igazán tétje, de szerettünk volna jól játszani, szépen búcsúzni, lehetőséget adni mindenkinek. Nem az eredmény volt az elsődleges, de a két csapat között még megvan az a különbség, hogy magabiztosan győztünk”

– értékelte a mérkőzést a 5 Stars Érdi VSE vezetőedzője, Varga László, Zenga, aki a kiesés kapcsán elmondta, annak egyik konkrét oka volt, hogy a rájátszásban Pécsre nem tudtak elutazni, így az ellenfél zöld asztal mellett kapta meg a 3 pontot, ami nagy érvágás volt az érdieknek.

„Nagyon nagy volt a fluktuáció, hétről hétre nem tudtunk ugyanazzal a csapattal pályára lépni, volt időszak, amikor kapusunk sem volt, szóval nagyon nehézkes időszakon vagyunk túl, ennek köszönhető, hogy a pályán kiestünk”

– vont mérleget Varga László, utalva arra, hogy az idei szezonban 34 játékos lépett pályára a 5 Starsban. A vezetőedző megjegyezte, bíznak benne hogy mégis bent tudnak maradni az NB II-ben.

„Tavaly sem vállalták az NB III-as bajnokok az NB II-t, ezért bizakodunk abban, hogy ebből szerencsésen kijövünk”

– jegyezte meg Varga László, utalva arra, hogy a 5 Stars a legjobb kieső csapat a másodosztályban, így ha valamelyik NB III-as bajnok nem vállalja a feljutást, első körben őket kérik fel a mezőny feltöltésére, erről pedig a következő hetekben születhet döntés.

Férfi futsal NB II, Nyugati csoport, alsóházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló
5 Stars Érdi VSE–Hidegkúti SC 6–4 (2–1)
Gól: Lak (10., 39. – a másodikat 10 méteresből), Kertész B. (18.), Plajner (23.), Haála (25.), H. Zováthi (28.), ill. Zsoldos (5.), Kovács G. (24.), Hegedűs D. (34.), Bocsev (34.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email