22_03_29_erdmost_nincskep

Élményteli kívánságok

22_03_29_erdmost_nincskep

Élményteli kívánságok

A Barátság Kulturális Központ november 11-e óta zárva a közönség előtt, de a munkatársak már nagyon várják az újranyitást. A folyamatos on-line jelenlét mellett a kulturális központ munkatársai készülnek a nyitásra és lehetőséget adnak arra, hogy a lakosok is elmondják, kiket látnának szívesen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A folyamatos on-line jelenlét mellett a kulturális központ munkatársai készülnek a személyes találkozásra. A zárt ajtók mögött azon dolgoznak, hogy nyitáskor a megszokott sokszínű kínálat fogadja a közönséget. Szeretnék, ha  a battaiak is elmondanák, kiket látnának, hallanának szívesen az elkövetkezendő időszakban, így egy postaládát, egy kiívánságládát helyeztek el az árkádok alatt, melybe várják az Önök javaslatait, akár gyermekprogramok, akár felnőtt programok kapcsán.

A nagy sikerű március 15-ei kiállítás után, a várossá nyilvánítás idén 51 éves évfordulójára emlékezik a kulturális központ kültéri kiállítótereiben. Egy séta keretében nézzék meg Önök is a Szent István tér árkádjai alatt a kiállítást és egy kicsit révedjenek el a múltban, az 1970-es években.

Az április 1-jei várossá nyilvánítás napja, egyben nagycsütörtök is, így a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó installációk is láthatóak lesznek majd az intézménynél. Akik húsvétkor ellátogatnak a Szent István térre, azok a kulturális központ elé kihelyezett tojásfára egy-egy saját készítésű tojást is elhelyezhetnek majd.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email