Kevesek számára vonzó ma a politikusi pálya, igen alacsony a társadalmi presztízse. Az életrajzából mégis úgy tűnik, mintha kezdettől erre készült volna.
Gyerekkoromban sok mindent csináltam: zenéltem, 15 éven át dzsúdóztam, 8 évig tagja voltam a válogatottnak, egy ideig az olimpiai keretnek is. A pekingi olimpia az egyetemi tanulmányaimat épp keresztbe metszette, csodálatos lett volna, ha harmadévesen sikerül kijutnom, de végül nem szereztem kvótát. Nagyon régóta érdekelt a közélet is. Az iskola után, még az edzés előtt sokszor megnéztem a parlamenti közvetítést, és csak utána szaladtam tovább a dzsúdótáskámmal. Miután az olimpiai álom szertefoszlott, beadtam a pályázahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgat a hallgatói önkormányzati választáson. Előbb bekerültem a kari testületbe, majd egy éven keresztül én vezettem a kari HÖK-öt. 2010-ben kerültem a Berlini Szabadegyetemre, amikor a magyar társadalom viharjelzői villogtak – már épült a NER. A 2011. január 2-i, az alaptörvény ellen szervezett tüntetésen ott voltam, együtt fáztunk a tízezres tömeggel. Írogattam egy politikai hírlevélbe Berlinből is, de alapvetően úgy éreztem, mintha ez az ország kivetne magából. A német fővárosban maradtam, egészen addig, míg kaptam egy telefont, hogy új liberális párt alakul, és szeretnék, ha részt vennék benne.
A liberális párt támogatottsága ma alig kimutatható. Amikor Ön a parlamentben az egyik legerősebb ellenzéki frakcióhoz, a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott, az újabb váltás volt, vagy összenőtt, ami összetartozott?
A 2010-es évek előtt már látható volt, hogy a szocialisták megpróbálták megfogni a zsugorodó MDF és SZDSZ kezét. A két párt összeomlása után sokan ki is kötöttek a DK-ban, így nekem sem volt nehéz kettős kötődést kialakítani. A parlamenti közös munkában a saját felszólalásaimat, beadványaimat tekintve önálló liberális irányt folytathatok, a kampányban pedig sok élethelyzettel és új emberekkel találkoztam, és ezekből rengeteget tanultam. A viharos tengeren mi vagyunk a legkisebb csónak, és most egy anyahajó fölvett bennünket. Úgy néz ki, mindkét csapat elégedett ezzel a helyzettel. Két nagyon eltérő pártkultúra a miénk, viszont mi is nagyon tudunk küzdeni. Az én dzsúdó mesterem mindig azt tanította, a szamuráj nem a kardjával löki arrébb a kutyagumit, hanem egyszerűen átlépi. A csatába nagyon keményen beleállunk, de alapvetően az a célunk, hogy békét teremtsünk.
Az ökoszisztéma alaptörvénye szerint a nagy hal megeszi a kis halat. Mivel a DK eszmerendszerétől nem áll távol a liberalizmus, félő, hogy a Liberális Párt is arra a sorsra jut, akár a Fidesz árnyékában a KDNP. Egy kis párt, hacsak nem vív állandó honvédő háborút, beolvad a nagyba, nem?
Drámai, hogy folyton háborús retorikát kell használni. Sok országban jártam, akár sportolóként, akár egyetemistaként, de egyetlen társadalomban sem láttam, hogy ilyen szinten hidegháborús viszonyok alakuljanak ki, mint itthon. Ha lesz kormányváltás, figyelnünk kell arra is, hogy ez megváltozzon, hiszen lelkek mérgeződtek meg, kapcsolatok mentek tönkre ezen. Sok évbe telik majd, hogy változtatni tudjunk. Az ellenzéken belül is sokan gondolják, hogy tűzzel-vassal kell menetelni előre, és akár a kiabálás vagy a keményebb eszközök is megengedettek. Én úgy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, jelen helyzetben a csendesebb hang célravezetőbb. Ami a kérdés érdemi részét illeti, én most egy nagy csapatnak lettem a tagja, de ezen belül az én kis csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg önállósága is megmaradt. Nyolc éve kezdtük, ez idő alatt nálunk nagyobbak is eltűntek – például az Együtt. Ha ez a kis csapat nem lenne ennyire fegyelmezett, nem tudnánk, hogy baj lesz, ha egymás ellen fordulunk vagy nem tesz bele mindig mindenki mindent, a legjobb tudása szerint, akkor már mi is erre a sorsra jutottunk volna.
Érzi maga mögött a bizalmat szélesebb körben is? Feltűnő például, hogy az MSZP támogatását vetélytársa, Ollero Marco élvezheti.
Igen, érdekes módon a központi egyezkedés itt helyben elment az alapszervezetek feje fölött. Jó a viszonyom a helyi MSZP-vel, és bár nem engem támogatnak, de azt hiszem, érzelmileg és akár ténylegesen is számíthatok a szocialistákra a következő hetekben. Az egyezkedésben, a visszaléptetések folyamatában az is benne van, hogy a kisebb pártok jelöltjeinek segítsenek a nagyok. Így a kicsik is érdemben megmutathatják magukat, és valóban életben marad a sokpárti szövetség.
A közvélemény most esetleg azt veszi le, hogy a pártok alkudoznak a háttérben, és nem bízzák a választópolgárokra a döntést. Ezzel ugyan nem vész el a szabad választás joga, ugyanakkor a pártok anyagi és egyéb lehetőségei sokat számítanak abban, hogy egy-egy jelölt mennyire tud megmutatkozni. Ilyen szempontból például – háta mögött a DK-val – előnyben van Ollero Marcóval szemben.
Meglehet. Abban viszont a Momentum ért el sikert, hogy legyen online választás is, nyilván azért küzdött érte, mert a fiatalok körében erősebb a párt támogatottsága. Keveset szoktam ilyen kérdéseken gondolkodni, mert hiszem, hogy a végén kiegyenlítődnek az esélyek.
Végül is miért fontos, hogy minél többen elmenjenek az előválasztásra?
Az előválasztás alapvetően arról szól, hogy most minden induló megkérje a szimpatizánsait, segítsenek abban, hogy ő lehessen az ellenzék jelöltje. Ez merőben más feladat, mint ami az éles választáson vár ránk, ahol bővíteni kell a ránk szavazók számát, és azoknak is mondanunk kell valamit, akik adott esetben eddig nem kértek belőlünk. Szilágyi Áron nyilatkozta éppen, hogy az olimpián nincs papírforma. Nekünk is négyévente van „olimpia”, és ez most az előválogató. Ha nem hinnénk a szavazópolgárokban, azt tettük volna, hogy elmegyünk egy független közvéleménykutatóhoz, jó pénzért megnézzük, ki mögött áll a legtöbb támogató, és felsorakozunk mögé. Azért is fontos, hogy mindenki eljöjjön az előválasztásra, hogy az emberek lássák egymást, és erősítsék egymásban a hitet, hogy van lehetőség leváltani a kormányt, másfelől pedig azért, mert a versenyhelyzet bennünket is mozgósít. Senki nem engedheti meg magának, hogy egy pillanatra is kiengedjen, és ez jól felkészít minket azzal a hatalmas túlsúllyal való megmérkőzésre, amely a Fidesszel vagy a KDNP-vel szemben vár ránk.
Melyek a legfontosabb közös ügyei Budapest agglomerációs térségeinek?
Az infrastruktúra elmaradottsága. Hiába tett ígéretet Kósa Lajos – aki a Modern Városok Program felelőseként Érden járt – Aradszki Andrással együtt, hogy öt éven belül szilárd útburkolat fedi Érd és térsége utcáit, ebből semmi sem lett. Én akkor a költségvetési bizottság tagjaként átnéztem a költségvetési törvényt, és nem találtam erre vonatkozó sort a kiadási oldalon. Elkészítettem egy hozzávetőleges becslést, hogy miből lehetne mégis finanszírozni, és módosító javaslatot terjesztettem elő. Ez két éve történt, és ugyanarra a sorsra jutott, mint az összes többi ellenzéki javaslat. Akkor arra kértem Aradszki Andrást, próbálja meg ő benyújtani a javaslatot, hiszen a kormánypárti oldalról érkező indítványokat kivétel nélkül befogadják, de nem érkezett rá válasz. Azzal is megpróbálkoztam, hogy a kormány kompenzálja a várostól elvett gépjármű- és helyi iparűzési adóbevételeket. Leszámítva azt a 770 millió forintot, amit a kormány átutalt, hiányzik 2,45 milliárd forint a kasszából, ami a költségvetés nagyságrendjét tekintve szinte láthatatlan összeg. Nem valami plusz könyöradományként kérjük – a térség polgármestereivel egyeztetve -, hanem az elvonások kompenzálására. Infrastrukturális elmaradásoktól szenved Törökbálint, Diósd, Sóskút, Pusztazámor, Tárnok is.
Fontos megérteni, hogy az Elvira major melletti ipari park megépülése elengedhetetlen Érd fejlődése szempontjából. A térség országgyűlési képviselőjének feladata lenne harmonizálni a célokat, meghallgatni és megérteni a tárnokiakat is, és tenni azért, hogy ne érezzék vesztesnek magukat. Nem elég azt mondani, hogy „itt önöknek is lesz munkahelyük”. Az USA-ban évtizedek óta természetes, hogy a beruházó a helyieknek nyújt valamit – például egy szabadidőparkot. Itt a beruházónak van például erdősáv építési kötelezettsége, de minden más szinte kialakításra vár, amit a társadalomért tud tenni. Azt is el tudnám képzelni, hogy épüljön látogatóközpont az Elvira major tevékenységéhez kapcsolódóan, és akkor nem lehetne többé Érdnek olyan polgármestere, aki el tudná képzelni, hogy hozzá lehet nyúlni Közép-Európa legnagyobb csonthéjas génbankjához.
Érd és térsége továbbra is dinamikusan nő, nemcsak a Budapestről kiköltözők, hanem a vidékről beköltözők nagy száma miatt is. Beszéltem olyan közlekedési szakemberrel, aki szerint 2050-re Budapest és vonzáskörzete – egészen a Velencei-tóig – majdnem a magyar lakosság 50 százalékát fogja kitenni. Fontos lenne, hogy megvalósuljon a tarifaközösség, hogy egyre nagyobb legyen a kötött pályás közlekedés aránya. Muszáj lesz szárnyvégeket hosszabbítani, és megvizsgálni, milyen egyéb kötött pályás közlekedési eszköz hozható ki az agglomerációba. A ráhordó járatokat lehetőleg elektromos buszokkal kell kiszolgálni. Lehetne akár az új beruházókkal üzletet kötni, hogy segítsenek ezek beszerzésében.
A harmadik legfontosabb teendőnk a bölcsőde- és óvodateremtés. Láttam nem egy Pest megyei intézménylétesítési pályázatot, amelyben kikötés volt, hogy „kivéve Érd”. Ez mindig nagyon elgondolkodtatott, hiszen itt van egy olyan város, amely két év alatt 5000 fővel nőtt, többségében fiatal családokkal és babavárás előtt álló párokkal, és nem pályázhat bölcsődeépítésre.
Nyilván azért, mert a Modern Városok Program keretében épült néhány.
Igen, ezzel magyarázzák, de akkor is elgondolkodtató, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik most hiába igényelnek bölcsődét, és iskolába fognak menni, mire itt bölcsis nénik lesznek. Ugyanis nem elég a négy fal, hihetetlen a munkaerőhiány és a bérfeszültség, azóta hogy a kormány megpróbált béreket rendezni. Tudnának szolgáltatást nyújtani magánintézmények is, amennyiben az állam fejpénzzel segítené.Az Eurostat adatai szerint ma 88 000 ember nem dolgozik Magyarországon – pedig szeretne -, amiatt, hogy nincs elég bölcsődei férőhely. Súlyos esélyegyenlőségi kérdés, hogy mi történik azzal, aki szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, és ezt emiatt nem teheti meg. Mintha a társadalom boldogtalanságát készítené elő ez a kormány, hiszen boldog szülők nevelhetnek csak boldog gyerekeket.
Inkább előnyt vagy hátrányt jelent a kampányban az, hogy Csőzik László polgármester a férje?
Van mindkettőből. Sajnos nagyon kevés időt tudunk együtt tölteni – ez akkor is így lenne, ha más hivatást választottunk volna -, de azért volt már olyan, hogy a vacsoraasztalnál oldottunk meg egy problémát. Hátránnyá olyankor válik, amikor az ellenoldal ezt úgy csomagolja, hogy felhasználhassa ellenünk. Én előbb lettem képviselő, mint hogy Laci elnyerte volna a polgármesteri széket. Mi külön-külön jártuk az utunkat, és az, hogy összekötött minket a szerelmünk, független a politikai teljesítményünktől. Van olyan, hogy emberek a hivatásuk iránti szenvedélytől fűtve haladnak egymás mellett, úgy, hogy a magánéletben is tudják egymást támogatni.
A támadásokat meg lehetett volna előzni azzal, ha nem épp ebben a választókörzetben indul, nem?
Igen, de akkor meg ejtőernyősnek kellett volna lennem valahol, és akkor meg azt hozták volna föl ellenem. Igyekszem Lacitól függetlenül végezni a munkámat. Nem kezdtem el városi first lady-ként viselkedni. Azt tanultam a tatamin és a futópályán is, hogy lehajtjuk a fejünket és megyünk előre. A teljesítmény fogja mutatni, hogy a helyünkön vagyunk-e.
Ha megnyeri az előválasztást, alkalma lesz agyagba döngölni Aradszki Andrást, amit régóta alig várt, ugye?
Jaj ne is kérdezze! Ebből a fél mondahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgból úgy lett hatalmas balhé, hogy semennyire sem volt szinkronban a valós mondanivalómmal, hiszen akkor már harmadszor hiába kívántam neki jobbulást. Olyan szövegkörnyezetben hangzott ez el, amelyben éppen megvédtem őt egy sajtóorgánum csúnya támadásától, miközben lélegeztetőgépen volt. Még kaptam is ellenzéki oldalról kritikát emiatt, amire azt mondtam, hogy hiába az ellenfelem, ember, akinek családja van, akit van, aki szeret, és én alig várom, hogy felgyógyuljon és a harcban legyőzhessem. Erre történetesen ezt a kifejezést használtam. Mindenkinek kívánom, hogy a politikai bűneinek lajstromán csak ennyi legyen! A kollégái sajnos nap mint nap követnek el valódi, súlyos „agyagba döngöléseket” társadalmi csoportok és a politikai ellenfeleik ellen.
