22_03_29_erdmost_nincskep

Az érdi Fidesz nem a rágalmakkal, hanem a várossal törődik

22_03_29_erdmost_nincskep

Az érdi Fidesz nem a rágalmakkal, hanem a várossal törődik

A Fidesz – KDNP – Összefogás sikeres utcafórumainak tanulságait, az ellenzék által folytatott méltatlan kampányt, valamint a Batthyány és a Modern Városok Program második ütemét érintette pénteki sajtótájékoztatóján Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fidesz – KDNP – Összefogás jelöltjei, T. Mészáros András polgármesterrel együtt utcafórumokon beszélgettek az érdiekkel a város további építéséről az elmúlt hetekben, és fognak a jövőben is, mert, mint azt Simó Károly hangsúlyozta, az érdiek valós gondjaival kívánnak foglalkozni. A fórumok népszerűek, több száz ember tisztelte meg már eddig is jelenlétével azokat, hogy elmondja véleményét, megossza javaslatait.

– Ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz – KDNP – Összefogás az egyetlen olyan csapat a városban, amely valós és megvalósítható programmal rendelkezik Érd építésére. Nekünk van egyedül olyan programunk, ami már az elmúlt 10 évben bizonyított. Mi a várost akarjuk tovább építeni – emelte ki Simó Károly, aki hozzátette, hogy szeptember végéig folytatják majd az „Együtt építjük Érdet!” címmel indított aláírásgyűjtést a Batthyány Program támogatására. 

Simó Károly elmondta, hogy a kampány megindulása előtt az egyik baloldali párt kampánystábjának aktivistája személyesen megkereste őt, és elhatárolódott a Fidesz – KDNP – Összefogás ellen indítani kívánt kampányuk méltatlan stílusától. 

– Ezért mi már a legelején arra kértük a gyurcsányista jelölteket, hogy a törvények betartásával a választási programok versenyezzenek, ne a személyek elleni hazug rágalmakkal kampányoljanak. Gyurcsány érdi emberei azonban ennek nem tettek eleget, ehelyett most valóban megmutatták, milyen lenne Érd, ha ők kerülnének a döntések közelébe. Ha lehetőséget kapnának, az érdiek éveken, évtizedeken keresztül nem látnának mást, csak vádaskodást és valaki másra mutogatást a konkrét cselekvés, építkezés helyett. A város előtt álló feladatok helyett számukra a médiaszerepelés a fontos, a botrány, a csatázás, hiszen most is tele van a sajtó és a közösségi média alaptalan rágalmaikkal.

Simó Károly elmondta, hogy az ellenzék májusban és júniusban is az útépítések ellen szavazott a Közgyűlésben, a Fidesz – KDNP – Összefogás jelöltjei viszont tudják, hogy a következő öt év legnagyobb feladata éppen az útépítés lesz. 
– Mi tudjuk, hogyan kell az útépítésre a pénzt megszerezni a Kormánytól, megvan a megfelelő szakember gárda is erre és megvan a jó kapcsolatunk is a Kormánnyal. Hisz az útépítéshez elsősorban pénz, sok pénz kell – tette hozzá az Érdi Fidesz szóvivője, aki ezután hangsúlyozta, hogy az elmúlt években már rengeteg út, óvoda, iskola, játszótér épült és szépült meg. Ez az építkezés pedig a továbbiakban is folytatódhat majd a Batthyány és a Modern Városok Program második ütemével. 
– A Fidesz-KDNP-Összefogás csapata az elmúlt években bizonyította, hogy szakmailag felkészült, elkötelezett emberekből áll, akik képesek olyan javaslatokkal szolgálni, amelyeket támogatni tud a Kormány is. Ezért fontos, hogy október 13-án jól válasszunk, olyan városvezetés legyen, aki képes és alkalmas a város előtt levő feladatok megoldására és ne az állandó másra mutogatás és zűrzavar legyen a következő öt év közéleti témája – zárta szavait Simó Károly.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email