Egyre több nagyvállalat tesz óvintézkedéseket a dolgozók védelme érdekében, ha pedig a munkahelyen vagy annak környezetében a járvány felüti a fejét, a munkáltatónak foglalkoznia kell ezzel a kockázati tényezővel.
Tartalom flag-ek: Fontos
Mint Sebestyénné Majchrowska Ewa, a Csuka Zoltán Városi Könyvtár igazgatója az Érd Tv-nek elmondta, az intézményben egyszerre tartózkodó olvasók száma korlátozva lesz, a gyermekkönyvtár esetében 5, a felnőtt esetében 10 főben maximalizálják és nekik is rendelkezniük kell védettségi igazolvánnyal.
Az iskolások a kormányrendeletnek megfelelően az osztálytermekben ünnepelték meg pénteken március 15-öt, vasárnap pedig a város vezetése és a helyi pártfrakciók koszorúztak az emlékműnél. Csőzik László polgármester és Aradszki András országgyűlési képviselő ünnepi beszédét vissza is hallgathatja
A rangos elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adományozta az érdi festőművésznek kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Gratulálunk a díjhoz!
Meghalt egy koronavírusos beteg a Szent László kórházban – jelentette be Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc polgármestere. Az elhunyt XVIII. kerületi lakos volt és 75 éves.
A Miniszterelnökségen tárgyalt dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral Csőzik László. Érd polgármestere hangsúlyozta, az úthálózatot fejlesztenék, óvodákat és bölcsődéket építenének, új gazdasági övezeteket hoznának létre és a zöldterületeket fejlesztenék.
A magyar stand up egyik legeredetibb figurája számára nincsenek tabuk, mindent kibeszél, viccet csinál a traumákból. A színpadon sosem politizál és nem is káromkodik. Kőhalmi Zoltán az a fajta nevettető,
aki szereti megmutatni, ott is van humor, ahol nem is gondolnánk rá.
Ahogy a koronavírus-fertőzés terjed hazánkban is, egyre több magánszemély, civil egyesület és cég ajánlja fel segítségét az élet minden területén: egészségügyi dolgozóknak, a leginkább veszélyeztetett időseknek, a távoktatásra kényszerülő iskoláknak és gyerekeknek.
Az Érdi Polgári Természetőrség egy hete madármegfigyelő játékot hirdetett facebook oldalán. A lakosok hozzászólásait várták, ki milyen fajokat látott az elmúlt évben Érden. Az eredmények még őket is meglepték.
Az intézmények bezárnak, de két napig ügyeleti rendszerben működnek, utána kijelölt, ügyeletet adó intézményekben vigyáznak azokra, akikkel nem tudnak otthon maradni a szülők. A nagyszülőket óvjuk a fertőzésveszélytől. A közétkeztetést az önkormányzat biztosítja annak, aki igényli.