Mi a helyzet a vízórák vizsgálatával, hogyan halad az eljárás? Erre is választ kaphattunk az év utolsó közgyűlésén.
Címkék: vízóra
Folyamatosan érkeznek a lakossági panaszok a hibásan működő vízórákról.
Az eredményt január közepén teszik közzé – tájékoztatott az ÉTV.
Az önkormányzat független igazságügyi szakértői vizsgálatot kezdeményez, és felkérte az ÉTV-t egy belső vizsgálat lefolytatására is.
Utánajártunk, hogy a régi vízórák mértek kevesebbet, vagy az újak mérnek többet. És annak is, hogy mi állhat a jelenség mögött.
A vízmérő cseréjét követően előfordulhat, hogy a kiszámlázott vízmennyiség eltér a korábbi mennyiségtől - tájékoztat a szolgáltató.
Mutatjuk, hol és milyen ütemterv szerint ellenőrzik a vízórákat a szolgáltató cég szakemberei.
Mutatjuk, hol és milyen ütemterv szerint ellenőrzik a vízórákat a cég szakemberei.
Tavaly harmincöt vízóra fagyott el Érden, idén ez a szám meg is duplázódhat a tartós hideg miatt.
Novemberhez közeledve nem árt felkészülni a hirtelen érkező fagyokra, és téliesíteni a kerti csapot, vízórát.