Az előttünk álló hétvégén Diósd, Százhalombatta és Sóskút is tárt karokkal várja a bandázókat.
Címkék: Százhalombatta
Vádat emeltek a sofőr ellen, aki autójával az árokba rohant, végül bukfencezve, pörögve állt meg.
Kétezer év után ismét római légió állomásozott Százhalombattán. Megnéztük.
Nem akármilyen tartalom várja az érdeklődőket a 29. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Összművészeti Fesztiválon augusztus 12-e és 21-e között. Szigetvári József fesztiváligazgató volt az ÉRD FM 101.3 reggeli műsorának a Bundáskenyérnek a vendége.
Korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én délután Százhalombattán. A nemzetközi projekt részeként megvalósuló, római kori hagyományőrző programba bekapcsolódhatnak az érdeklődők is.
Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök a párost, akik egy százhalombattai játszótéren támadtak áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.
Elkészült a Kelenföld–Pusztaszabolcs elővárosi vasútvonal újabb szakasza, amely kiszolgálja a Mol százhalombattai finomítóját is.
Százhalombattán a lakosság dönthet arról, hogy legyen-e tűzijáték a Battai Napokon és a Summerfesten.
Alkoholmentes koktélra és egy jó beszélgetésre várják az érdi rendőrök az érdeklődőket a battai strandon, augusztus 6-án.
Évek óta rendeznek nyári tábort a százhalombattai Matrica Múzeumban. Ez a napközis elfoglaltság nagyon népszerű a gyerekek körében, hiszen különleges programokkal várják őket évről évre.