Ketten pozitív koronavírus-tesztet produkáltak az ÉRD kötelező heti vizsgálatán, több esetben pedig kétes eredmény született, ezért elmarad az érdiek Boglári Akadémia-SZISE elleni március 5-én, 18 órára kiírt találkozója, az érintettek tíznapos karanténba kerültek - tájékoztatott a klub.
Címkék: sport
A selejtezőben aratott remek győzelem után nem bírt a kétszeres világbajnok fehérorosz Vanyessza Kolodinszkajával az Érdi Spartacus SC 53 kilogrammos birkózója, Dénes Mercédesz a nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Eredményes versenyen van túl az Érdi Box Klub, melynek ökölvívói hétvégén a kiskunhalasi XIX. Testvérvárosok Kupáján léptek szorítóba.
Az ősz első versenyén léptek szőnyegre Abonyban az Érdi Spartacus SC birkózói.
Remekül kezdte a második félidőt és negyed óra alatt eldöntötte a három pont sorsát az Érdi VSE a Komárom VSE elleni hazai rangadón az NB III Nyugati csoportjának hetedik körében.
Hazai környezetben aratott könnyed győzelmet az MTK Budapest ellen az ÉRD a K&H női kézilabda liga harmadik fordulójában.
Két év után visszatér nevelőegyütteséhez, a Delta RSE Érdhez a 19 éves röplabdázó, Fertődi Dorottya. A tavalyi szezont kihagyó játékos beszélt többek között az elmúlt két évről, az új csapatról, jelenlegi állapotáról, valamint idei céljairól is.
Ki kell javítani a múlt heti csorbát – így áll neki az NB III Nyugati csoportjának hetedik fordulójában, szeptember 15-én, 16 órakor kezdődő, Komárom VSE elleni hazai mérkőzésnek az Érdi VSE.
Szeptember 14-én, 18 órától immár kilencedszer lép pályára az ÉRD Arénában az MTK Budapest, amelynek még egyszer sem sikerült pontot rabolnia Szabó Edina együttesének otthonában.
Immár hivatalos, hogy szeptember 21-én, 15 órától lép pályára az Érdi VSE vendégeként a Magyar Kupa főtábláján az élvonalbeli Diósgyőri VTK. A miskolciak nyáron szerződtették Vácról az érdieknél nevelkedő középpályást, Zsolnai Richárdot - a játékossal az érdiek készítettek interjút.