Szombaton tartotta hagyományos városi karácsonyát az Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, ételkóstolóval, kulturális bemutatókkal, tombolával, tánccal. Igazi, hamisítatlan görög vigasságon vehettek részt azok, akik eljöttek erre a nyitott ünnepségre. Megtudhattuk, hogy a görögök nem fenyőt, hanem hajót díszítenek, hogy szilveszterkor kártyázni szokás, az ajándékot pedig január elsején kapják a gyerekek.
Címkék: kultúra
Festő barátai rendeztek kiállítást a néhány héttel ezelőtt elhunyt Kajtár László emlékére az Érdi Galéria kamaratermében. A megnyitón Majorné Bániczki Julianna méltatta az autodidakta festő munkásságát.
Az érdi családi ház őriz valamit az egykori családi fészek hangulatából, a terek, a tárgyak félreérthetetlenül emlékeztetnek egy hajdanvolt életformára – nem hivalkodással, hanem egyfajta több száz évet átfogó családias légkörrel. Csakúgy, mint a ház ura, George Kégl is - megjelenésében, apró gesztusaiban őriz valamit a régi életformából.
Az idén harminckét éves Érdi Kamarazenekar szombaton 16 órától ad ingyenes hangversenyt a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében, a kocsiszínben.
Bár a Mikulásra pár napot, a karácsonyra pedig még jó néhányat várni kell, a régi Parkvárosi Közösségi Házban ritkán látott tömeg gyűlt össze hétfőn délután, hogy Lucskos Csumpival és barátaival készülődjenek közösen az ünnepekre. Folyt a forró kakaó, halomban állt a kalács és a sok meglepetés könyv. A jó hangulatról pedig az életre kelt mesehősök mellett zenéléssel, meséléssel és kézműveskedéssel gondoskodtak a szervezők.
A Csuka Zotán Városi Könyvtárban raktári "tárogatóval", az előző évek rendezvényeinek online visszaidézésével, fotókiállítással és irodalmi Nobel-díjasok műveinek válogatásával készülnek a könyvtári napokra október 5-11 között.
Megszokott volt az utóbbi években, hogy a Szociális Gondozó Központ munkatársaként Kiss Sándor képzőművészeti tárlatokat szervezett a régi parkvárosi közösségi házba. Legutóbb Bakondi Józsefné szociálpedagógus fotográfiáiból rendezett többcélú kiállítást.
2005. óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Érd az egyetlen megyei jogú város, amelynek nincs színháza. Színházcsinálók vannak és közönség is biztosan lenne, hiszen húszezres városokban is akad elég érdeklődő. A nagy kérdés az, honnan lenne pénz a fenntartására ?
Október 10-től négy eseménnyel várja látogatóit a Magyar Földrajzi Múzeum, amely a Múzeumok Őszi Fesztiváljának részeként színes programokat szervezett.