Május 10-én a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően megnyitja kapuit a Szepes Gyula Művelődési Központ. A nyitás részleteiről, a tavaszi és a nyári tervekről Wolf Katalin igazgató az ÉrdFm 101,3 Zónázó című műsorában beszélt. Szóba került gyermeknap, foci EB és színházi előadás is.
Címkék: kultúra
Ingyenes színházi előadást rendeznek a Heinrich Antal Házban: Az Udvari Kamara Színház hozza el a Kié ez az ország című darabot. A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni május 20-áig lehet a tarnokikozossegiszinter@gmail.com címen. A program csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Még a Magyar Költészet Napja alkalmából indított kezdeményezést a törökbálinti Csupaszív Kétnyelvű Óvoda. Az akcióban a gyermekek megoszthatták kedvenc verseiket, melyekhez szép rajzokat készítettek. Ezeket pedig a Baross utcai és Köztársaság téri intézmények kerítésén állították ki.
Május 28-án Sinkó István festőművész kiállításával az Érdi Városi Galéria is megnyitja kapuit a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók előtt. Kéri Mihály művészeti vezető beszélt arról is, hogy már készül a galéria honlapja, idén viszont nem tartják meg a Művésztelepet.
Használjuk ki, hogy ismét nyitva a múzeum, ugyanis a jeles földrajztudósok grafikáit bemutató időszakos kiállítás csak június elejéig látható. A helytörténeti gyűjtemény technikai okokból még zárva, de az állandó kiállítások várják a látogatókat. Azt is megkérdeztük, lesz-e idén Múzeumok Éjszakája.
Az intézményt csak védettségi igazolvánnyal látogathatják a 18 éven felettiek. A fiatalabbaknak életkorukat igazolniuk kell. A múzeumban egyszerre ötven embernél több nem tartózkodhat, tárlatvezetést, múzeumi órákat egyelőre nem tartanak.
Bödőcs Tiborra nem lehet ráismerni. Meghízott és dadog. Ráadásul azt állítja, ő Tóth Edu. De aztán észbe kapok. Ő az előétel a főfogás előtt. lángoktól ölelt kis ország első számú poénidomárja iránt Érden (is) akkora az érdeklődés, hogy a Művelődési Központ két egymást követő előadást hirdetett.
Rendhagyó módon, nem egy kiállítás megnyitásával, hanem zárásával nyitják újra Törökbálinton a Falumúzeumot: Vincze Petronella Itt és most című kiállításának finisszázsára május 9-én, 16 órai kezdettel kerül sor.
Az Érden élő képzőművészeknek egy új nemzedékét képviselő alkotó mutatkozik be ezúttal az Érdi Galériában: a még bőven fiatal művésznek számító Jánosi Kata képeit láthatjuk a falakon március 21- ig.
Az újévi hangverseny helyett idén farsangi koncertet adott telt ház előtt a 31. évébe lépő Érdi Kamarazenekar kibővített formátuma a Szepes Gyula Művelődési Központban vasárnap este.