22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: simán kikapott Vácott az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: simán kikapott Vácott az ÉRD

33-20-as vereséget szenvedett a Váci NKSE vendégeként az ÉRD női kézilabda csapata az NB I hetedik körében. Horváth Roland lányai ugyan becsülettel küzdöttek, de nem tudták tartani a lépést a jó erőkből álló hazaiakkal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A sérülésektől és betegségektől tizedelt ÉRD Walfisch Mercédeszre és Király Rékára továbbra sem számíthatott, ellenben az MTK elleni mérkőzéshez képest Nód Noémi és Horváth Dóra visszatért a csapatba.

A találkozó első gólját Dana Abilda révén ugyan az ÉRD szerezte, de Diószegi Nikolett pillanatok alatt válaszolt, ettől kezdve pedig a hazaiak irányították a meccset. A Kácsor Gréta által vezérelt Vác negyedóra után az átlövő ötödik góljával már 10-5-re vezetett, s ugyan az ÉRD-nek is voltak fellángolásai – amikor visszajött három gólra – de a szünet előtt elkapták a fonalat Szilágyi Zoltán lányai, akik 19-11-es előnnyel vonultak pihenőre.

A második félidőt nem kezdte jól az ÉRD, így Helembai Fanny révén a 32. percben már tízzel, 21-11-re vezetett a Vác, amely ezt követően is folyamatosan növelte előnyét.

A 39. percben Horváth Roland időkérése sem segített, az érdi hibákat rendre kihasználó Vác lendülete a hátralévő húsz percben sem hagyott alább, így a hazaiak megérdemelt, 33-20-as győzelmet arattak.